Tanulmány Minszenty 1956-os szerepéről

Krajsovszky Gábor:

Szobrodat kősziklából vésik, igazolnak a századok!

Tanulmány

Mindszenty József hercegprímás

1956-os szerepéről

Wien, 2020. október 28.

Krajsovszky Gábor[1]: "Szobrodat kősziklából vésik, igazolnak a századok"[2]

Wien, 2020. október 28.

Bevezető

„Pünkösd ünnepén oázist keresünk a számkivetés kietlenségében. A végtelen homoktengeri Szaharában is csobognak az élet forrásai némely helyen. Vannak ép, üde pálmák és vannak fölélénkülő emberek testben és lélekben. Az a kérdés, hol vannak a mi oázisaink, akik a Szaharát járjuk, és akik óhajtjuk az oázis könnyebbségét. A Szentlélek által vezetett Anyaszentegyháznak a kebelén van ez az oázis!”[3] Így elmélkedett Mindszenty bíboros arról az Egyházról, amely Pünkösdkor született meg és indult el az apostolokkal, mint a hitnek bátor terjesztőivel.

A Bangha Béla és Ijjas Antal neves egyháztörténészek szerkesztésében megjelent könyvsorozat a kereszténység kezdetének idejéről a következőket írja:

„Az apostolok egyszerre minden félelmet letéve, minden ingadozást végleg leküzdve indultak el a Megfeszítettet prédikálni a világnak. (...) A pogányság nem halt meg ugyan egyszerre, de halálra volt sebezve. Helyében lassan, biztosan, sokat ígérően szállt fel a magasba egy új világtörténeti kornak szimbóluma: Krisztus keresztje.”[4]

Ugyanez a könyv a XI. Pius pápaságának ideje alatt történtekről zárszavában a következőképpen határozza meg az akkor egyház helyzetét és az akkori keresztény nemzedék feladatait:

„1933-ban, Krisztus Urunk kereszthalálának 1900 éve évfordulóján szentévet hirdetett. Ez a szentév óriási tömegeket vonzott Rómába, felragyogtatta az egész világon az Egyház dicsőségét, azt a dicsőséget, amely ellen már jelentkeztek a kor, a birodalmak, a világ ama új ellentmondásai, amelyekkel megküzdeni ennek a nemzedéknek a feladata!” [5]

A mai kor befolyásos, radikálisan keresztényellenes vezetőinek morális dekadenciája, a kereszténység szándékos tönkretételére, burkolt vagy nyílt üldözésére, igazságtalan diszkriminálására irányuló szándékos törekvése ma sem kisebb kihívás a hithirdetést, a hazaszeretetet értelmi-akarati és érzelmi oldalról akár küzdelemmel, harccal, áldozattal is elősegítő erők részére. A Magyar Haza és egész Európa védelme – az emberileg majdhogynem esélytelen küzdelem ellenére – elemi erkölcsi kötelesség: ma a morál és a vallási műveltség – amelyek a jólétnek nemcsak kétségtelen tartozékai, hanem egyben előfeltételei is – leírhatatlanul alacsony szinten vannak! Ezen pozitívumok gyarapításával és minél szélesebb körben történő továbbadásával viszont lehetőség nyílhat a minden téren való jólét előmozdítására is.[6]

A múlt század húszas éveitől több mint fél évszázadon keresztül az ateista bolsevizmus uralta emberek százmillióit. Ma, a bolsevizmussal közös – istentelen – tőről fakadó liberalizmus és globalizmus hajtja egyre inkább uralma alá a környező nemzeteket.[7] Bangha Béla, a nagy apologéta 1940-ben a Világnézeti válaszok című könyvében szereplő, az akkori oroszországi állapotokat negatív példaként bemutató cikkely a mai újpogány helyzetre is e tekintetben változatlanul aktuális.

„A modem társadalom megvan vallás nélkül is – nem nagyon van meg, s ahol megpróbál nélküle meglenni, mint a bolsevista Oroszországban, ott pokol és örökös fegyház az emberek élete. Ahol nincs vallás, ott a társadalom ragadozó farkasok marakodó helye: ott kizsákmányolás van és erőszak, háború, terror és egymás pusztítása. A társadalom megvan vallás nélkül? Vajon meglehet-e lelkiismeret nélkül? Erkölcs nélkül? Tekintély nélkül és jogtisztelet nélkül? Szeretet nélkül? Béke nélkül? Igazság nélkül? Márpedig ezek a dolgok mind, a társadalmi együttélésnek ezek az erkölcsi alapjai, legalább is nagyon ingatag talajon állnak ott, ahol nem az istenhit sziklatalapzatába ágyazódnak be. Az emberek úgy is sokszor oly zsarnokok, gonoszok, önzők és jellemtelenek tudnak lenni; hát, még ha végleg megszűnnék lelkiismeretükben az Isten törvényeinek tudata! A mai társadalmi élet oly sok tekintetben nyomorult és lezüllött, de ennek éppen az az oka, hogy sokan elfordultak a vallástól, a lelkiismeret és erkölcs e legmélyebb gyökerétől s nem a legmagasabb, isteni Eszmény, hanem a saját önös hajlamaik szerint élnek.”[8]

Egy ország alapját az erős családok képezik, amelyek erős nemzetet alkotnak. Mindszenty József 1956. november 3-i rádióbeszédében az alábbiakban határozta meg a helyesen értelmezett nemzeti öntudatot és annak köteles közéleti következményeit.

„Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni. Egy olyan nemzetnél, mint a magyar, amelynek történelmi törzse mélyen gyökeredzik a múltban, különböző korszakok ismerhetők fel abban az érzésben, amivel helyet foglal a többi nép között. Fordulatairól, árnyalatairól le lehet olvasni fejlődésének jegyeit. Korunknak azonban általános jellemzője, hogy minden népnél egy irány felé halad a fejlődés. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén. Így az egyik ország haladása a másikat is előreviszi.”[9]

Az alábbiakban a fent megfogalmazott szempontok alapján összeállított, Mindszenty József főként 1956-os szerepéhez kapcsolódó idézeteket olvashatunk, rövid történeti háttér ismertetésével, valamint ezekhez közvetetten vagy közvetlenül kapcsolódó, közelmúltbeli egyháztörténeti aktualitásokat.

Mindszenty József beszéde a Kölni Dómban^{^[10]}

Az 1956-os szabadságharc kitörése

„Itt nem voltak altábornagyok, itt nem volt stratégia és taktika, itt csak halálba menő tizennégy-húszéves gyerekek voltak, lányok is, akik betelvén egy istentelenség szörnyű ürességével, a jelszavak csatornalevesével, a hazugság emészthetetlen maszlagával, és nekimentek felborítani a hegyet, megfordítani a történelmet, eszméletlen céltudatossággal élni vagy meghalni.”[11]

„1956. október 23-a. Csendes, őszvégi nap. A világ még nem sejti, hogy ezen az estén és a következő napokon visszafojtott lélegzettel figyeli majd az eseményeket, amelyek Európa szívében egy kicsi országban lejátszódik. De a nagy hírügynökségek gépei már kopogni kezdenek. Forradalom Magyarországon! Már dübörögnek a hatalmas rotációs gépek és a sok millió példányszámú újságok és különkiadások első oldalán egy szó: Magyarország, Ungarn, Hungary, La Hongrie, Hungéria. Diáktüntetések és a diákok követeléseiből forradalom lett. Egy nép, amelynek az életénél is fontosabb a szabadságharc az elnyomóik ellen. A budapesti barikádokon vállvetve küzdenek diákok és munkások. A világ szorongva figyeli a Magyar Szabadságharc eseményeit. Csodálattal, bámulattal és együttérzéssel adóznak a bátor kicsi magyar nép iránt.[12]

Mindszenty József az 1956-os szabadságharcról nyilatkozik

„A jogos önvédelem mindenkor jogi birtoka minden egyes egyéni embernek, minden egyes családnak, minden egyes nemzetnek. A jogos önvédelem jegyében tették azt, amit tettek.”[13]

Mindszenty József bíboros az 1956-os szabadságharcról, az azt követő eseményekről emlékirataiban a következőképpen nyilatkozott:

„A nagyvilág nagyhatalmai attól a Szovjet-hatalomtól féltek, amelyet a kis Magyarország fiatal iskolásai oly csúffá tettek egy egész héten keresztül a pesti utcákon. S aztán, a kétségbeesett kiáltásokra már semmi visszhang nem érkezett a nagyhatalmaktól. Az UNO úgynevezett határozatait csak a nyugati nemzetek veszik komolyan. A Szovjet markába nevet. Így a magyar szabadságharc két vesztese: az erkölcsileg lezüllött világkommunizmus és a tétlen, megbénult, erejét vesztett Nyugat lett, az Egyesült Nemzetek Szövetségével az élen”.[14]

Egy 2016-ban megjelent, Mindszenty bíboros 1956-ról lejegyzett, eddig még nem publikált visszaemlékezéseit tartalmazó kiadványban[15] a bíboros a következőképpen írja le és minősíti a szabadságharc eltiprását, az USA és az UN (United Nations: Egyesült Nemzetek Szervezete) magatartását.[16]

> A nagyvilág együttérzése szabadságharcos népem iránt felemelő, a hatalmak szófecsérlése és mozdulatlan tehetetlensége lehangoló. „El kellett kerülni a világháborút” − ez az érvelés volt az egyedül lehetséges, de ezért még gyűlöletesebb. Magyarország kétségbeesett felszólítása hősiességének példája után minden elzárkózás vagy lagymatagság nem más, mint megszégyenítő gyávaság. A nagyvilág hatalmai féltek attól a Szovjet hatalomtól, amit a megcsonkított Magyarország iskolásai csúffá tettek a pesti utcákon. A kiáltásra semmi visszhang. Tudták, hogy én benn vagyok a nagy hallgatásban, számonkérés nélkül. (…) Luxemburg delegátusa mondotta: az UN jelszava: várni türelemmel, de közben Magyarország agóniája megtörtént. A civilizált világ keserűen bírálja a magyar ügyben az UN-t. Ha nem akart háborút kirobbantani – amit a Szovjet már kirobbantott –, mégis több megértést tanúsíthatott volna.

Jackson W. Baldwin, egyik legtekintélyesebb amerikai katonai író elítéli ezt a magatartást. „Magyarország magára hagyása szégyenteljes, gyalázatos eseménye történelmünknek. Szavak voltak, tettek nem. Ezalatt az orosz tankok letiporták a felkelőket, noha azok ügye a mi ügyünk volt. Támadó állásba rendelhettük volna hadiflottánkat a Földközi-tengeren. Amikor a Szovjet rakétákkal fenyegetőzött, ugyanazzal felelhettünk volna neki. Katonai készültséget vagy legalább részleges mozgósítást rendelhettünk volna el.

Amerikai repülők fegyverekkel, hadianyaggal és gerilla háborúra kiképző szakemberekkel siethettek volna a szabadságharcosok segítségére. Megszakíthatták volna Moszkvával a diplomáciai összeköttetést. Ez kellett volna a morális álláspont mérvéig.”

Mennyivel más ez, mint Eisenhower volt elnök szánalmas mentegetőzése a morális kötelességgel szemben mindjárt a mulasztás után: „Nem ígértünk segítséget.”

Az USA a múltban oda is adott segítséget, ahová nem ígért, ahonnan nem kérték. Fájdalom, nem csak ölbe tett kéz volt mifelénk, de pozitív segítség Moszkva, és ezzel Kádárék felé. A State Department (Külügyminisztérium − KG) Tito közbeiktatásával értesíti Moszkvát a magyar szabadságharc győzelme után, kábeltávirattal: „The Government of the USA does not look with favour upon governments unfriendly of the S.U. on the borders of the S.U.” („Az amerikai kormány nem szívesen látna a SZU-val barátságtalan kormányt a SZU határán.”)

1956. november 2-án ez az állam csak Magyarország lehet. A távirat értelme: Tito megsúghatná a Kremlnek, nyugodtan leteperheti Magyarországot. A State Department cáfolta az ilyen távirat létét. Mr. Feighan népgyűlésen felolvasta a „nem létező” távirat szövegét. A State Department hallgatott.[17]

Azóta a távirat hitelességét senki nem cáfolta meg. Az USA nem csak nem adott diplomáciai és gazdasági szankciókat, de a Magyarországra legellenségesebb állam hivatott közegén át egyenesen felbíztatta a Szovjetet Magyarország leverésére. Eisenhower nem csak szövetséges nem volt, amiben védekezik, hanem menlevelet küldött az agresszornak: indíts, fordulj vissza (Magyarország felé − KG)! Ennek megfelelően az UN-ban tudatosan eltagadta az időt. Az 5 napos vákuumban még a nagy-kormány elismerésére, a semlegesség elismerésére sem volt idő.

Robert Murphy az US külügyet vezette, és úgy mondja: Álnok hitszegés történt! Nem mulasztás, közügy volt, hanem tevőleges bűn, borzalmas következményekkel. Az idegen bűn mindegyike összesűrítve a kábeltáviratban, Lenin, Sztálin, Hruscsov. És tetteik ismeretében tevőleges felbujtás. A fő és tanácsa követte el ezt. < [18]

A felajánlott spanyol segítségnyújtás

Az alábbiakban egy 1956-ról szóló tanulmányból[19] olvashatunk részleteket, amelyből a már korábban megjelent, kapcsolódó dokumentumok ismeretében betekintést nyerhetünk az Egyesült Államok részéről a Szovjetuniónak adott indirekt támogatásról a magyarországi szabadságharc leverését illetően, valamint az akkor Magyarországnak felajánlott spanyol katonai segítségről.

> A nyugati rádiók 1945 után egy évtizeden keresztül azt sugározták, hogy tartsunk ki, és ha felkelünk a zsarnokság ellen, akkor számíthatunk a Nyugat segítségére. Ebben a rút hitegetésben az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió járt az élen. A Szabad Európa Rádió az ’56-os harcok ideje alatt is tovább biztatott bennünket: „Jön a segítség!”, „Már a határon vannak a felszabadító csapatok!” A valóság ezzel szemben az volt, hogy az egyetlen államférfi, aki ezt komolyan gondolta, nem az USA akkori elnöke (Dwight David Eisenhower) volt, hanem Spanyolország vezetője, Francisco Franco tábornok, aki megkezdte százezer önkéntes toborozását és előkészítette szabadságharcosaink számára a fegyverszállítmányokat.

Ehhez kapcsolódik az amerikai kormány képviselőjének októberben elhangzott beszéde is. Eisenhower második választási hadjárata éppen a magyar forradalom idején közeledett a vége felé. J. F. Dulles amerikai külügyminiszter október 27-én Dallasban választási beszédet mondott. Eisenhower tanácsára beillesztett egy mondatot a Szovjetuniónak szánt üzenetként: „Az amerikai vezetőség nem tartja a kelet-európai államokat lehetséges szövetségesnek.” Az amerikaiak gyorsan a szovjetek tudomására is hozták a beszédben elhangzott gondolatot. Charles E. Bohlen, az USA moszkvai nagykövete a Witness to History: 1929–1969 (A történelem tanúja: 1929–1969) című könyvében, amely 1973-ban jelent meg, így ír a történtekről: „Ekkor [október 29.] kaptam táviratot Dullestól [az USA külügyminisztere], aki utasított, hogy sürgősen adjam át a szovjet vezetőknek, mely értelmében az Egyesült Államok nem tekinti Magyarországot és bármelyik csatlóst lehetséges katonai szövetségesnek.”

Szinte ezzel egy időben, október 29-én a szovjetek leállították a harcokat és bejelentették, hogy kivonulnak Budapestről. Úgy nézett ki, hogy csoda történt, és a szabadságharc győzött. A csoda pedig folytatódott, mert október 30-án a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv tanúsága szerint a szovjet vezetők közös megegyezéssel elhatározták a csapatok Magyarországról való kivonását. Kiáltványt fogalmaztak meg erről, amely 31-én megjelent a Pravdában. A szovjet kiáltványt természetesen késedelem nélkül magyarra fordították itthon, és még 31-én megjelent teljes terjedelmében a Magyar Függetlenség című lapban, majd a Népszava is leközölte november 1-jén. Nem volt véletlen, hogy ennek a napnak délutánján Nagy Imre a Kossuth téren győzelemről beszélt. A Kossuth Rádió a 20 órai híradásában így számolt be e beszédről: „Ismét hozzátok szólok, magyar testvéreim, meleg, forró szeretettel! Az a forradalmi harc, aminek ti hősei voltatok, győzött! Ezek a hős napok hozták létre nemzeti kormányunkat, amely népünk függetlenségéért és szabadságáért fog harcolni. Nem tűrünk semmi beavatkozást a magyar belügyekbe! Az egyenjogúság, a nemzeti szuverenitás és a nemzeti egyenjogúság alapján állunk. Politikánkat szilárdan a magyar nép akaratára építjük”.

A kiáltvány nagyon meglephette az USA elnökét, mert szükségesnek tartotta aznap, október 31-én rádió- és televízió-beszédében ismét biztosítania a Szovjetuniót, hogy „az Egyesült Államok nem tekinti sem a lengyel, sem a magyar vezetőséget lehetséges katonai szövetségesnek”. Azonban biztos, ami biztos, nehogy Moszkvában kételkedjenek az USA jóindulatában, a külügyminisztérium újabb táviratot is küldött november 2-án Titónak, amikor a jugoszláv diktátor Brioni szigetén tanácskozott Hruscsovval és Malenkovval. E táviratból Michael A. Feighan, az Egyesült Államok képviselője 1960-ban iktatta be a Kongresszusi Naplóba (Congressional Record, 1960. augusztus 31.) a következőt: „Az Egyesült Államok kormánya nem jó szemmel néz olyan kormányokra, amelyek a Szovjetunió határán nem barátságosak a Szovjetunióval.” <

Department of State

Szigorúan titkos

Lodge (az Egyesült Államok ENSZ-képviselője 1956 októberében) megbeszélése a spanyol külügyminiszterrel[20]

1956. november 6.

Artajo (a spanyol külügyminiszter – KG) a következőket mondta Lodgenak:

1/ Spanyolország erőteljesen ellenzi a francia-brit beavatkozást, de hallgatni fog ebben az ügyben.

2/ Franco és kabinetje készen áll arra, hogy fegyveres egységet küldjön Magyarországra.

3/ A spanyol kormány folyamatos kapcsolatban áll az ellenállás elemeivel, de szívesen fogadna minden olyan információt, amely az Egyesült Államok rendelkezésére áll a magyarországi helyzetről.

4/ Ottó főherceg, aki jelen pillanatban Münchenben tartózkodik, úgy hallotta, hogy egy egyesült államokbeli magyar csoport repülőt akar küldeni az USA-ból, hogy ejtőernyővel fegyvereket dobjon le az ellenállóknak Magyarországra. Jobb lenne, ha az Egyesült Államok kormánya vállalná ezt a titkos küldetést; remélik, hogy az USA nem látja akadályát annak, hogy két repülőt küldjön Spanyolországba, amelyeket ott megraknának fegyverekkel a Magyarországra történő ledobás céljából. Franco és a kabinetje utasította őt, hogy vesse fel ezt az ügyet.

5/ Miközben a még ellenálló magyarok szívesen fogadják a már megígért segélyeket és orvosi ellátmányokat, amire most a leginkább szükségük van, az a titkos katonai segítség, és ebben az ügyben Spanyolország teljes együttműködést kínál.

A megbeszélés részleteit az idecsatolt madridi távirat tartalmazza, melynek ez a feljegyzés az összefoglalása.

Fisher Howe

Kimenő Távirat

Department of State - 1956. 11. 08.

Szigorúan titkos

Az Egyesült Államok madridi követségének^{^[21]}

Az Egyesült Államok kormánya osztozik a spanyol kormány ellenszenvében a Magyarország elleni brutális szovjet katonai akció miatt, valamint a magyar nép függetlenségi harca iránti mély együttérzésében.

Ugyanakkor az Egyesült Államok kormánya sajnálattal arra a következtetésre jutott, hogy semmilyen, ismétlem, semmilyen módja nincs annak, hogy hasznos katonai intervenciót hajtson végre a magyar hazafiak támogatására a siker reményében és a Szovjetunióval való nagyméretű konfliktus súlyos kockázata nélkül.

Az ENSZ aktívan foglalkozik a világbékét fenyegető különféle problémákkal, és az Egyesült Államok nézete szerint az szolgálja a legjobban mindannyiunk érdekeit, ha ezeket a kezdeményezéseket a sikeres befejezésig visszük. Következésképpen az Egyesült Államok kormánya sem nyílt, sem titkos katonai beavatkozásra nem, ismétlem, nem vállalkozhat Magyarországon a jelen körülmények között.

Továbbá kénytelenek lennénk elhárítani minden felelősséget, amennyiben olyan privát szervezetek, mint az "American Hungarian Association" vagy a "Radio Free Europe" tevékenységet fejtene ki, amely katonai támogatást foglalna magában.

Az Egyesült Államok kormánya határozottan sürgeti a spanyol kormányt, hogy a lehető legóvatosabban vizsgálja meg, milyen következményei lennének a katonai intervenciónak Spanyolország és Nyugat-Európa számára.

Közös biztonsági céljaink és a világbéke megőrzésére vállalt kötelességeink fényében reméli, hogy Spanyolország nem tesz elsietett lépéseket az Egyesült Államokkal történő konzultáció nélkül. Saját belátása szerint annyit közölhet a fenti útmutatásból a királyi magyar követtel, amennyi megfelelőnek látszik.

A szovjet kormány nyilatkozata[22]

1956. október 30.

A Szovjetunió kormányának nyilatkozata a Szovjetunió és a többi szocialista ország közötti barátság és együttműködés fejlesztésének és további erősítésének alapelveiről

A Szovjetunió hivatalos hírügynöksége, a TASZSZ, a következő nyilatkozatot adta ki:

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége külkapcsolatainak megingathatatlan alapja volt és marad az összes államok békés egymás mellett élésének, barátságának és együttműködésének politikája.

E politika legmélyebben és legkövetkezetesebben a szocialista országok kölcsönös kapcsolataiban jut kifejezésre.

A szocialista nemzetek nagy közösségéhez tartozó országok, amelyeket a szocialista társadalom felépítésének közös eszméi és a proletár nemzetköziség elvei egyesítenek, kölcsönös kapcsolataikat csakis a teljes egyenjogúságnak, a területi integritás tiszteletben tartásának, az állami függetlenségnek és szuverenitásnak, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak elveire építhetik. Ez nemcsak hogy nem zárja ki, hanem ellenkezőleg, feltételezi a szocialista közösséghez tartozó országok szoros testvéri együttműködését, kölcsönös segítését gazdasági, politikai és kulturális téren.

A második világháború és a fasizmus szétzúzása után ezen az alapon épült fel, erősödött és bizonyította be Európa és Ázsia több országában nagy életerejét a népi demokratikus rendszer.

Az új rendszer kialakulásának és a társadalmi viszonyok mélyreható forradalmi átalakulásának folyamatában nem kevés nehézség, megoldatlan feladat és közvetlen hiba volt a többi között a szocialista országok kölcsönös viszonyában. A rendellenességek és hibák következtében lekicsinyelték az egyenjogúság elvét a szocialista államok viszonyában.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa a leghatározottabban elítélte ezeket a rendellenességeket és hibákat, és feladatul tűzte ki, hogy a Szovjetuniónak a többi szocialista országgal fenntartott kölcsönös viszonyában következetesen meg kell valósítani a népek egyenjogúságának lenini elveit.

A XX. kongresszus kimondotta, hogy teljes egészében tekintetbe kell venni az új élet építésének útjára lépett minden egyes ország történelmi múltját és sajátosságait.

A szovjet kormány következetesen valóra váltja a XX. kongresszusnak e történelmi jelentőségű határozatait, amelyek minden szocialista állam teljes szuverenitása fenntartásának megingathatatlan alapján megteremtik a feltételeket a szocialista országok barátságának és együttműködésének további erősítésére.

Mint ahogy a legutóbbi események megmutatták, szükségessé vált, hogy megfelelő nyilatkozatot tegyenek közzé, amely megvilágítja a Szovjetunió álláspontját a többi szocialista országgal fenntartott kölcsönös viszonyáról, elsősorban gazdasági és katonai téren.

A szovjet kormány kész megvitatni a többi szocialista ország kormányával azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják a szocialista országok gazdasági kapcsolatainak további fejlesztését és erősítését avégett, hogy kiküszöbölje a gazdasági kapcsolatokban a nemzeti szuverenitás, a kölcsönös előnyök és az egyenjogúság elve megsértésének bármiféle lehetőségeit.

Ezt az elvet ki kell terjeszteni a tanácsadókra is. Ismeretes, hogy a Szovjetunió az új társadalmi rend kialakulásának első időszakában a népi demokratikus országok kormányainak kérésére bizonyos számú szakembert - mérnököt, mezőgazdászt, tudományos dolgozót, katonai tanácsadót - küldött ezekbe az országokba. A szovjet kormány az utóbbi időben több ízben felvetette a szocialista államok előtt tanácsadói visszahívásának kérdését.

Mivel az utóbbi időben a népi demokratikus országokban a gazdasági és a katonai építés összes területein felnőttek a saját szakképzett káderek, a szovjet kormány szükségesnek tartja más szocialista államokkal együtt megvizsgálni azt a kérdést, vajon célszerű-e a szovjet tanácsadók további ott-tartózkodása ezekben az országokban. Katonai téren a Szovjetunió és a népi demokratikus országok kölcsönös viszonyának fontos alapja a Varsói Szerződés, amelynek alapján a szerződés aláírói megfelelő politikai és katonai kötelezettségeket vállaltak, a többi között azt a kötelezettséget, hogy megteszik "a szükséges összehangolt intézkedéseket védelmi készségük megszilárdítására, hogy megóvják népeik békés munkáját, szavatolják határaik és területük sérthetetlenségét és biztosítsák az esetleges agresszió elleni védekezést".

Ismeretes, hogy a Varsói Szerződés és a kormánymegállapodások értelmében szovjet egységek állomásoznak a magyar és a román köztársaságban. A lengyel köztársaságban a szovjet csapategységek a potsdami négyhatalmi megállapodás és a Varsói Szerződés alapján állomásoznak. Más népi demokratikus országokban nincsenek szovjet egységek.

A szovjet kormány a szocialista országok kölcsönös biztonságának biztosítása céljából kész megvizsgálni a Varsói Szerződésben részt vevő többi szocialista országokkal az illető országok területén tartózkodó szovjet csapatok kérdését. A szovjet kormány e tekintetben abból az általános elvből indul ki, hogy a Varsói Szerződésben részt vevő egyik vagy másik állam csapatainak elhelyezése a Varsói Szerződésben részt vevő valamely más állam területén, a szerződés összes tagállamai között létrejött megegyezés alapján történik, és csakis annak az államnak a beleegyezésével, amelynek területén, az illető állam kérésére, e csapatok tartózkodnak.

A szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy nyilatkozatot tegyen a magyarországi eseményekről. Az események azt mutatják, hogy a magyar dolgozók, akik említésre méltó előrehaladást értek el a népi demokratikus rendszer alapján, jogosan vetik fel azt a kérdést, hogy a gazdasági együttműködés terén ki kell küszöbölni a meglevő komoly hibákat, hogy tovább kell fokozni a lakosság anyagi jólétét, hogy harcolni kell az államapparátusban megmutatkozó bürokratikus eltévelyedések ellen. A dolgozóknak ehhez a jogos és haladó mozgalmához azonban csakhamar sötét, reakciós és ellenforradalmi erők csatlakoztak, amelyek a dolgozók egy részének elégedetlenségét arra akarják felhasználni, hogy aláássák az országban a népi demokratikus rendszer alapjait és visszaállítsák a régi földesúri-kapitalista rendet. A szovjet kormány az egész szovjet néppel együtt mélységesen sajnálja, hogy a magyarországi események vérontáshoz vezettek.

A szovjet kormány a magyar kormány kérésére hozzájárult ahhoz, hogy szovjet katonai alakulatok vonuljanak be Budapestre avégett, hogy a Magyar Néphadseregnek és a magyar karhatalmi szerveknek segítséget nyújtsanak a városban a rend helyreállításához. A szovjet kormány - szem előtt tartva, hogy a szovjet alakulatok további magyarországi tartózkodása ürügyül szolgálhat a helyzet fokozottabb kiélesedésére -, utasítást adott katonai parancsnokságának, hogy vonja ki a szovjet katonai alakulatokat Budapestről, mihelyt ezt a magyar kormány jónak látja. Ugyanakkor a szovjet kormány kész tárgyalásokba bocsátkozni a Magyar Népköztársaság kormányával és a Varsói Szerződésben részt vevő más államok kormányaival a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásáról.

A népi demokratikus Magyarország szocialista vívmányainak védelme az adott pillanatban a munkások, parasztok, az értelmiség és az egész dolgozó magyar nép legfőbb és szent kötelessége.

1956. október 30.

Keglevich István önvallomása 1956-ról

A kommunizmus morálisan megbukott, de uralmát fegyverrel fenntartotta. A szabadságharc fegyveresen elbukott, de erkölcsileg győzelmet aratott![23]

„Nehéz feladat, mert időt álló állásfoglalást akarok formába önteni, mely azonban megegyezik eddigi kinti állásfoglalásommal”. Továbbá: „(…) tekintet nélkül arra, hogy milyen következményekkel jár, mely állásfoglalásomat emberségem megtagadása nélkül nem hagyhattam volna el, s nem is hagyhatok el. (…) Olyat, amelyet kívülálló elfogulatlan ember mindig korrekt, helyes állásfoglalásnak fog találni még száz év múlva is.”

„Mert azért azokat a kommunistákat is becsültem, akik bár tévesen, de meggyőződésük mellett, ha kellemetlenségek és inzultálások is érték miatta, s ha azt vezetőik egészen lejáratták, kitartottak. Nem veszem azonban ide azokat, akik azért maradtak meg csak régi álláspontjuk mellett, mert úgy látták, hogy nekik úgyis hiába az átállás színlelése, tetteikért úgyis felelősségre vonják őket, egyetlen út a régi rendszer fenntartása.”

„Azokat az embereket nem bírtam, akik mindig akkor jönnek rá, hogy „tévedtek”, amikor az állásfoglalásuk kellemetlen kezd lenni. Akik október 23-án rájöttek, hogy rossz volt a kommunizmus, decemberben meg rájöttek, hogy mégis jó (illetve pontosabban hasznos). Ezeket méltán és joggal elvtelen haszonlesőnek tartottam. A meggyőződéses ember, még ha ellenségem is, még ha téved is, becsülöm, ha elveire mindent rátett, de szívből megvetem azokat, akik azért álltak be a pártba, hogy azt „felhígítsák” s így azért jelezzék, hogy nagy áldozatot hoztak az „ügyért”, melynek azért ők így is hű emberei. Ezek tényleg felhígították a pártot, de senki sem vesztett velük, de senki sem nyert velük.”

Így nyilatkozott Keglevich István[24] 1956-ról tett önvallomásában 1961-ben, vizsgálati fogsága idején.[25]

Történészi nyilatkozatok 1956-ról

Az alábbiakban többek között Balogh Margit történész[26] interjúnyilatkozatából olvashatunk Mindszenty bíboros és az 1956-os forradalom viszonyáról.[27]

– Hogyan reagált az egyház a forradalom hírére?

– Az első napokról a vidéken élő püspökök rádióból szerezhették az információikat. A katolikus egyház részéről elsőként a népszerűtlen békebizottság elnöke, Horváth Richárd szólalt meg. „Kedves magyar testvéreit” Nagy Imre iránti bizalomra, fegyverletételre és a termelő munka folytatására szólította fel. Ám sokkal inkább figyeltek az emberek Grősz József kalocsai érsek nyilatkozatára, amely a Kossuth Rádióban hangzott el 1956. október 24-én este: „A katolikus egyház álláspontja nyílt és világos. Mi elítéljük az öldöklést és a pusztítást! Híveink tudják ezt. Ezért bizton remélem, hogy híveink ilyen üzelmekben nem vesznek részt, hanem példát adnak a rend és nyugalom megőrzésére és békés munkával igyekeznek biztosítani a magyar jövőt.”[28]

– Ez sem épp forradalmi kiállás…

– Grősz (1956-ban, kiszabadulását követően, az eseményekről való nyilatkozatában – KG) igyekezett mérték- és távolságtartó lenni.[29] Sem reakciósnak, sem forradalminak nem nevezte a történteket, megmaradt a kétes „üzelmek” kifejezésnél. Grősz nyilatkozatával hasonló szellemű körlevelet bocsátott ki október 25-én Hamvas Endre csanádi püspök. Olyannyira, hogy a forradalom után, egy 1957 áprilisában készült jelentés a püspök magatartását értékelte a „legpozitívabban”: „Higgadt, nyugodt viselkedést tanúsított, kispapjait nem engedte ki tüntetni a diákok köz. Az ellenforradalom alatt olyan pozitív körlevelet sikerült kiadatni vele, hogy még a Pravda is leközölte.”

– Ezt inkább nem kommentálnánk. Mikor került Mindszenty a képbe?

– Hat nappal a forradalom kitörése után, október 29-én, a Központi Papi Szeminárium diákjainak jutott eszébe. A kispapok kiadtak egy röplapot, amely a teljes vallásszabadság mellett Mindszenty szabadon bocsátását követelte. A lelkesedésüket az is szította, hogy XII. Pius október 28-án kiállt a forradalom mellett.[30]

Már a forradalom első napjaiban széles körben felvetődött a bíboros kiszabadításának igénye.[31] A felsőpetényiek már október 28-án eredménytelenül kérték az Almássy kastélynál a bíboros szabadon bocsátását. Másnap délután Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke érkezett Felsőpeténybe azzal a megbízással, hogy az érseket biztonságosabb helyre szállítsa, de Mindszenty ellenállása miatt a dolga végezetlenül távozott.^{^[32]}

A közvetlenül utána történtekre Mindszenty bíboros a következőképpen emlékezik: „Egy óra múlva belép a kastély kapuján a petényiek küldöttsége. A falubeliek egész idő alatt tudtak ittlétemről: ősszel, télen, amikor séta közben a sövényen át tudtam látni, több mindent észrevettem. Néha egy-egy arra jövő puttonyos asszony ledobta terhét. Megállt és feszülten meredt a reverendás sétálóra. Hogy én mit gondoltam vagy mit éreztem, azt tudom. Azt azonban csak sejtem, hogy mi zajlott le ilyenkor bennük, akik csendesen, hangot nem adva érzelmeiknek, néztek, egyre csak néztek vissza reám. De tudom, hogy amikor esténként, a kukorica- és tollfosztóban, vagy kapálásnál, kaszálásnál, aratásnál, a petényi kastély rejtélyét tárgyalták – én ott voltam köztük.”[33]

A Legfőbb Ügyészségen is napirenden volt a bíboros helyzete. Október 30-ról 31-re virradó éjszaka a Legfőbb Ügyészség forradalmi bizottmányának tagjai értesítést kaptak, hogy Mindszenty Józsefet Felsőpetényben magára hagyta az Államvédelmi Hatóság őrszemélyzete. Az értesülést a polgári ügyészek megosztották a katonai ügyészekkel (a Legfőbb Ügyészség katonai főosztályának munkatársaival) is, akik elhatározták, hogy Mindszentyért küldenek egy személyautót és Budapestre szállítják. Felhívták Rétságot, ahonnan azt a választ kapták, hogy a bíboros nem kíván katonai ügyészekkel tárgyalni.^{^[34]} Vezető politikusok és a külföldi sajtó is szorgalmazta a bíboros szabadon bocsátását.^{^[35]} Tildy Zoltán 1956. október 30-án fogadott a parlamentben egy munkásküldöttséget, az eseményről a Kossuth Rádió is hírt adott. Az államminiszter kijelentette, hogy kívánatosnak tartaná, ha Mindszenty József mielőbb visszatérne Esztergomba és közreműködne a politikai átalakulásban.^{^[36]}

– Látva a nemzetközi vihart, a főpapoknak nem jutott eszükbe a karakánabb megnyilatkozás?

– Virág Ferenc pécsi püspök elsőként, öt év óta először cenzúrázatlanul, közzétett egy pásztorlevelet, amelyben összefoglalta a katolikus egyház legkirívóbb sérelmeit, mi több, kérte az ártatlanul bebörtönzött Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek szabadlábra helyezését és rehabilitációját. Mindazonáltal a katolikus főpapok közül ezekben a napokban csak a 87 éves, betegeskedő pécsi püspök mert kívánságokkal előállni.[37]

Mindszenty József bíborost hét évvel a letartóztatását (1948. december 26.) követően, 1955. november 2-án átszállították a Nógrád megyei Felsőpeténybe, ahol az Almássy család egykori kastélyában a külvilágtól elzárva tartották. 1956. október 30-án az őrzésével megbízott ÁVH-sok forradalmi bizottságot választottak, és közös döntéssel megszüntették őrzését.^{^[38]} Miután a bíboros ily módon szabaddá vált, megérkezett a rétsági páncélos tiszthelyettes kiképző ezred különítménye, hogy (október 30-án) magával vigye Mindszenty Józsefet a rétsági laktanyába.[39] A Pálinkás-Pallavicini Antal[40] vezette rétsági páncélosok kíséretében október 31-én korán reggel a fővárosba indult az esztergomi érsek, a budai várba, az Úri utcai prímási palotába. Útközben mindenütt harangzúgás és tisztelgő, éljenző tömeg fogadta.[41]

Mindszenty József szabadulására és rehabilitációjára így emlékezett: „Október 30-án az ÁVO-különítmények a tömegtől megfélemlítve kijelentették: az ítélet törvénytelen, elhagyhatom a börtönt. Felkészültem, hogy elmegyek. Október 31-én, miután a szabadságharcosok kiszabadítottak, a kormány (egyik tagjuk Kádár) beolvasta a rádióba teljes rehabilitációmat, mert az ítélet alapja a justizmord. Maga a miniszterelnök olvasta be. Ha ez a gondolat Kádártól van, aki az én üldöztetésem, kivizsgáltatásom és elítélésem fő tettese, akkor csak taktikai manőver. A részleges megegyezés alapján új intrikákat sző. Így akar érvényt szerezni álláspontjának, beleértve a Le Monde-ot és a L'Humanitét. Imádkozom ezért a Kádárért, de tudom, ki Ő. Irántam tanúsított »jóakarata« ördögi póz.”[42]

A forradalom leverését követő megtorlást a rétsági ezred tisztjei sem kerülhették el. Pálinkás Antal őrnagyra a legsúlyosabb büntetést mérték: a katonai bíróság halálra ítélte. A végrehajtásra 1957. december 10-én került sor, mint azt a felvett jegyzőkönyvben, hazug módon megfogalmazták: „törvényes keretek között”.

A testőrökre több év börtönt szabtak ki. Az alakulat parancsnokát, Garami Lajos ezredest 10 év börtönbüntetéssel sújtották.[43]

Idekívánkozik még egy történet három évről későbbről. Amikor Mindszenty az amerikai követség menedékében arról értesült, hogy a kiszabadítására 1956. október 30-án Felsőpeténybe érkezett újpesti fiatalokat is letartóztatták, 1959. november 27-én egy üzenetet fogalmazott meg az amerikai külügyminiszternek, amiben a fiatalok szabadságáért cserébe felkínálta saját maga szabadságát, sőt az életét is. Azt írta, hogy amennyiben komoly garanciákat adnak, akkor megadja magát a rezsimnek, és vállalja a fiatalokra kiszabott kivégzést. Az amerikaiak csak 1960 januárjában foglalkoztak ezzel az önfeláldozó javaslattal, s végül arra jutottak, hogy azt nem továbbítják a magyar kormányhoz.[44]

Mindszenty József 1956-ban megáldotta a magyar fegyvereket^{^[45]}

„A jogos önvédelem mindenkor jogi birtoka minden egyes embernek, minden egyes családnak, minden egyes nemzetnek. A jogos önvédelem jegyében tették azt, amit tettek.”[46]

Az alábbiakban a jogos önvédelemről olvashatunk két megnyilatkozást, Mindszenty bíboros és XII. Pius pápa erkölcsi útmutatása alapján. Mivel az 1956-os magyar szabadságharc a magyarok részéről védekező háború volt, így az önvédelemi harc is teljes mértékben jogos volt, erkölcsileg helyénvaló.[47]

“A magyar fegyverekre főpásztori áldásomat küldöm, azt kívánom, hogy azt a dicsőséget, amit a magyar fegyvereknek szereztek, sokasítsák, gyarapítsák majd, amikor arra szükség lesz.” Ha Mindszenty helyeselte a jogos önvédelmet, akkor nyilván annak eszközeit is helyeselte. Ha van igazságos önvédelem, akkor az eszköz is jogos.[48]

Ha egyszer valakit megtámad egy másik ország, annak joga van védekezni. Az 1956-os szabadságharc jogos volt, ez jogos háború (hiszen az orosz támadta meg Magyarországot). Ágyúk megáldása is létezik a régi Rituáléban.^{^[49]} Valakik azt mondják erre: ott van a Tízparancsolatban, hogy ne ölj. És akkor az abortusz? Ott hogy tartják be a “ne ölj” - t? Ők akkor miért nem tartják be? 5. parancs – saját magam életét megvédeni: jogom van hozzá, de nem kötelességem (például, én már öreg vagyok). De ha családapa vagyok, másoknak szüksége van rám, akkor kötelességem megvédeni a magam életén túl például a leányom szüzességét, a vagyonomat is. A védelem csak arányos lehet – cum moderamine inculpate tutelae: a bűnös mértéket ne üsse meg (a bűntelen fegyelem mértékével). Tehát, ha egy pofonnal elháríthatom a veszélyt, akkor ne vágjam le a fejét.^{^[50]}

Szabad-e megölni a tirannust?

Tirannus = a császár, ebben az esetben az igazságtalanul uralkodó “államfő”. Erre a kérdésre XII. Pius pápa egyik beszédjében adja meg a feleletet, hirdeti meg a zsarnok jogos megölésének a feltételeit – ezt ő a kommunizmus megdöntésére hirdette meg, azért hallgattak róla. Ez egyben az igazságos háború (azaz a védekező háború, a kollektív önvédelem) elmélete is. A szempontok a következők: először is, gondolják át, hogy érdemes-e az erőszakot alkalmazni. Ehhez az alábbi feltételeknek kell teljesülniük:

1. A rendszer legyen jogtalan.

2. Az egész nép morálisan (erkölcsileg) álljon mögötte – tehát ne csupán egyéni kezdeményezés, akarat legyen, hanem tömegek álljanak mögötte.

3. A fegyveres legyen az egyetlen út a rendszer megsemmisítéséhez.

4. Biztosak legyenek abban (érezzék azt), hogy nyerni fognak a zsarnok megtámadása esetén (komoly esély legyen a győzelemre) és azt, hogy a következő rendszer nem lesz rosszabb. A felkelő érezze az erkölcsi győzelmet is.

5. Arányos eszközök legyenek. Tehát a főnököt öljék meg csak és ne az egész népet. És ne atombombát alkalmazzanak, hanem enyhébbet. (XII. Pius pápa)

Erkölcsi és fizikai győzelmet érezze. Ha akkora a túlerő, akkor ne indítsa el a zsarnok megölését, különben óriási lesz az emberveszteség. Ugyanis veszteség esetén a zsarnok bosszút áll. És mi a helyzet 1956-tal – az védekező háború volt, tehát mindenképpen védekezni kellett, még a túlerővel szemben is. Erre tehát a 4. kitétel nem vonatkozik. Ha ezek teljesülnek, akkor megtehetik! (Például 1989-ben a román diktátor kivégzése.)

„XII. Pius pápa 1956-ban minden rendelkezésre álló eszközzel küzdött érettünk, és egyetlen napon háromszor állt a világ elé Magyarországért. Nyíltan a szemébe mondta a hatalmaknak, hogy a védelmi háború ilyen emberetlen támadással szemben: jogos.”^{^[51]}

Mindszenty bíboros rehabilitálása 1956-ban

>A Nagy Imre kormány 1956. november 1-jei kabinetülésén vetődhetett fel első alkalommal, hogy tárgyalni kellene a kiszabadított, de még amnesztiában nem részesített Mindszenty Józseffel, és rá kellene bírni, hogy támogassa a kormányt, a rend helyreállítását. A bíboros rehabilitálásával kapcsolatban nem értettek teljesen egyet a kormánytagok. Nagy Imre szorgalmazta, hogy ne csak a büntetés elengedéséről adjanak ki nyilatkozatot. A miniszterelnök Erdei Ferenccel készített el közösen egy közleményt: a bíboros ellen „1948-ban indított eljárás minden törvényes alapot nélkülözött, az akkori rendszer által ellene emelt vádak alaptalanok voltak”, az „elrendelt jogfosztó intézkedések érvénytelenek, ennek következtében a hercegprímás minden állampolgári és egyházi jogát korlátozás nélkül gyakorolhatja.”^{^[52]} A kommüniké szövegébe a miniszterelnök saját kézzel belejavított, majd aláírta. Közlésére sem a sajtóban, sem pedig a rádióban nem került sor.<[53]

Mindszenty bíboros jellemzése Nagy Imréről

A következőkben Mindszenty József megállapításait olvashatjuk az 1953-ban történt hatalomváltásról, Nagy Imre miniszterelnök személyéről.

„A magyar nép sohasem volt nyáj-nép, hanem egyénekből, családokból, törzsekből alakult nemzet. Magyarországot erőszakkal és álnoksággal letörte Moszkva és Rákosi. De nem hódolt be soha nyáj-jellegétől irtózó egyénisége, kereszténysége, nyugatisága és nemes magyar rátartisága. Moszkvát tudomásul kellett vennie, de egyetlen pillanatra sem esett vele szerelembe. Az első években nem jelentkezett, nem jelentkezhetett nyílt ellenkezése. De akkor is akadtak tüntetések, és nem a népvezérek póráza szerint. A fővárosban a külföldi sport-botrány alkalmulvételével 100 000 tüntető viharzott át az utcákon, és úgy mellékesen megbuktatta Gerő minisztert, Rákosi ideológiai ikerhelyettesét. Amikor Nagy Imre lett a miniszterelnök 1953. július 4-én, a magyar nép országosan megmutatta gondolkozását. Őt Rákosinál, Titót Sztálinnál inkább szívlelte, de csak, mint kisebb rosszat az adott helyzetben. Akárki, csak Moszkva és Rákosi ne! Micsoda Rákosi-undor volt itt, hogy a halott Rajk, a bűnös eszköz is inkább… Nagy Imre a lelkek jelentős megkönnyebbülését hozta pusztán azzal, hogy ő már nem Rákosi.”^{^[54]}

>Mindszenty József a szabadságharc után egészen konkrét jellemzést fogalmazott meg Nagy Imréről, amit eredetileg az emlékirataiban akart megjelentetni, azonban ez a többszörös átszerkesztés során kikerült belőle (nagy valószínűséggel az amerikai nagykövetségen keletkezett iratrész):

„Nagy Imre [1896–1958] a Millennium évében, Kaposvárott született, református kisgazda családból. Az osztályvonások sokban azonosak földijével, Nagyatádi Szabó Istvánéval, Nagy Ferencével, az itt sihederkedő faluvégi kovácslegénnyel, Kádár Jánoséval. A XX. században nem Pest, Zala, Sopron, de Somogy adja az élt. Ez a somogyi réteg általában kossuthista, Széchenyivel szemben, és egykés, hogy a birtok, a bálvány egyben maradjon. Jön aztán olyan egyke-nemzedék, amely a bűnnel rangos bálványt, a földet unottan otthagyja, elmegy borbélynak vagy gyári munkásnak, mert így ’küzdelem és adó nélkül’ élhet. A politika terén visszakanyarodnak az elhagyott faluhoz, és – akarva, nem akarva – eszközök a magántulajdon kiirtásában... Az is alaptalan vád, hogy Nagy – nem értve a pillanatot – átlépett a határ Rubiconján, míg Lengyelország innen maradt, és a liberális kommunizmus életét választotta. Akik ezt hirdetik, maguk is bevallják már, hogy a lengyelek ma elégedetlenek Gomulkával. A lengyel prímás végigpanaszolja-tiltakozza a 9 évet a szerződő

Gomulka és a Párt szószegései miatt... 3-4 ún. ’szovjet-ingerlő’ okot hoznak fel Nagy ellenében: a többpártrendszer bevezetése, a szabad választás meghirdetése, a semlegesség kimondása és a varsói paktumból való kilépés, Mindszenty bíboros november 3-i rádiós beszéde. A kilépés nem oka, hanem következménye a beavatkozásnak. Nagy egyenesen utal egyidejűleg újabb csapatok beáramlására, Nagy férfiasan viselkedett... Az orosz beáramlás nem a semlegesség kihirdetése (november 1.) után kezdődött. Arra már inkább befejeződött... A Szovjet a semlegesség és a kilépés kihirdetése idején már körülvette a fővárost. Ugyanez (és egyéb) okból még kevésbé lehetett oka az interventionak a bíboros november 3-i esti rádiószózata... A hiba nem Nagyban, hanem a moszkvai imperializmusban és a szószegésben ... az UN (ENSZ) és a nagyhatalmak siralmas tehetetlenségében, Gomulka lengyel-megtévesztésében és Kádárnak Gomulkára olcsójánosként rálicitáló árulásában van. Nagy háta mögött egy nemzet állott, amelyet Rákosiék, Gerőék, a ’degenerált, despotizmusba és nemzeti rabszolgaságba’ vivő párt (Kádár) teljesen kiábrándítottak, és nem tudott lengyel mérvben hiszékeny lenni a párt és Moszkva ígéreteivel szemben. Nagy különb emberi értéknek bizonyult, és még inkább bizonyul a megpróbáltatást hozó jövőben, mint a sokarcú Gomulka... Egyenesen a történelmi tények ellen van Nagy Imrét megtámadni éles jelzősorral... Ő tragikus sorsú, de felelőssége a történtekért nem egyedüli, és nem is a legnagyobb. Ahogy a győztes sem marad felelősség nélkül...

Nagynak voltak emberi gyengéi. Legnagyobb tévedése, hogy Rákosi, Gerő tettei után még tudta tűrni a kommunizmust, bár kevesen látták annyira bűneit, mint ő. Ám messze felette áll azoknak, akik halálba vitték a hazugságok, ferdítések és rágalmak garmadájával. Ki tudja, mik voltak utolsó gondolatai? Nagy Imre egyénisége rejtély, ha megmaradt utolsó leheletéig kommunistának, és így fejezte be életét. Utolsó életműve, tanbeli csalódása, kiábrándulása, Rákosi és Kádár, Sztálin, Hruscsov és Mikoján előtte mindenkinél élesebben jelentkező arcképe, a csoportjabeli kommunisták magatartása, de különösen a Fehér könyv elolvasása után mi lehetőnek tartjuk, hogy az emberi hitványság csömörében búcsút mondott a kommunizmusnak, mint javíthatatlan rendszernek. A rendszer csak a ’megtéréseket’ hirdeti kifelé, ezeket a lelkesedést felváltó undorokat soha. Nagy elválaszthatatlanul összefonódik a szabadságharccal. Az ő neve kezdeti zászló. De Nagy vezér nem volt. A szabadságharcnak nem volt vezére, kipattantja a gyűlölt rendszer szembehelyezkedése (rádió), az ÁVH-tűz, amelynél lángot fog a szabadságvágy, inkább, mint a jobb élet. Általános, de nem szervezett népfelkelésről van szó...

Nagy hibái inkább a bolsevista örökségből eredtek, amellyel aktív politikusok annyira nehezen tudnak szakítani, mint ő, ha lelke mélyén utoljára nem szakított volna. Somogy XX. századi politikai termésében, annyi vitatott politikusa között, ő mérhető komoly mértékkel...

A saját ideáljait nem tagadta meg, kitartott az orosz és kádári kommunizmus ellen, ’bűntudat’ nélkül, haláláig. Hős volt. Arról azonban folyik a vita, hogy nemzeti hős volt-e. Mi nem tagadjuk ezt meg tőle. Emléke – korábbi nagy tévelygései és kezdeti némely rossz szolgálatai után is – tiszteletet érdemel. Tiszteletreméltó nemzeti megmozdulásnak volt zászlótartója és áldozata. Messze felette áll azoknak, akik azonban hóhérok, Nagy pedig tiszta.”<[55]

Mindszenty József szabadon töltött napjai[56]

>November 1-jén Mindszenty József rövid rádiónyilatkozatot tett: „Hosszú fogság után szólok a magyar haza valamennyi gyermekéhez. Senkivel szemben nincs gyűlölet a szívemben. Csodálatra méltó hősiesség szabadítja meg most a hazát. A világtörténelemben páratlan ez a szabadságharcunk. Minden dicsőséget megérdemelnek fiataljaink. Hála és imádság az áldozatokért, honvédségünk, munkásságunk, földműves népünk példát mutatott az együttes hazaszeretetre. Az ország helyzete rendkívül súlyos. Napok óta hiányzik az élet folytatásának minden közös feltétele. A legsürgősebben meg kell találnunk a kibontakozást. Most tájékozódom. Két napon belül a kibontakozás útjáról személyes szózatot intézek a nemzethez.”

A katolikus egyházfő nemcsak az ország sorsával, de egyháza helyzetével is kiemelten foglalkozott a forradalom napjaiban. November 2-án találkozott Ordass Lajos evangélikus és Ravasz László református püspökökkel, és áttekintették az ország politikai, vallási, egyházi helyzetét. Ugyanezen a napon Mindszenty József szűkebb körű püspökkari értekezletre magához kérette Grősz József kalocsai érseket, Shvoy Lajos székesfehérvári és Pétery József váci püspököket. A megbeszélés eredményeként felszólította az ordináriusokat, hogy egyházmegyéikben minden békepapot helyezzenek el a vezető pozíciókból, és a joghatóságuk alá tartozó békepapokat azonnal rendeljék vissza egyházmegyéikbe. A rendelkezés első felét a püspökök egy része már a forradalom első napjaiban önként teljesítette, majd az 1956. november 2-ai intézkedést követően minden főpap elbocsátotta az aulákból a kompromittált békepapokat.

November 2-án Mindszenty József utasította Turchányi Albertet, hogy a kormány által a katolikus egyház számára kiutalt Pasaréti úti ÁEH villát foglalja le. A bíboros körültekintően kívánt eljárni. Kérte titkárát, hogy vegyen maga mellé néhány papot és lehetőleg egy katonaviselt embert is, hogy minden rendben történjék. Arra nézve is világos utasítást adott a prímás, ha az ajtók zárva lennének. Fel kell őket törni, úgy kell eljárni, „mintha a sajátunkról lenne szó”. Meg kellett szerezni a kulcsokat és az „irattár személyi vonatkozású részét”, azt Budára kellett szállítani, az épületet pedig további behatolástól meg kellett óvni.

A Mindszenty hagyatékban található egy kézírásos levéltervezet, amelyet a bíboros 1957. október 4-én fogalmazott. Ebben egyértelműen arról ír, hogy „az Állami Egyházügyi Hivatalt a Nagy-Kádár kormány megszüntette 1956. október 30–31-én. […] a törvényes Nagy-Kádár kormány által elismert hivatalos pecsétes, aláírásos határozatban a felszabadult épületet kiutalta az AC Katolikus Egyetemista és Ifjúmunkás csoportjának céljára azonnali hatállyal.” Nem lehet tehát kizárni, hogy Tildy Zoltán és Maléter Pál november 1-jén valamilyen hivatalos írással adta át az ÁEH épületét Mindszentynek, vagy a bíboros szerzett később valamilyen határozatot, de ennek egyelőre nincsen nyoma. Az irat hiányán természetesen nem is lehet meglepődni a korabeli zavaros állapotok miatt. Az is elképzelhető, hogy az államminiszter csak szóban erősítette meg a magyar katolikus egyház vezetőjét az ÁEH épülete feletti birtoklásban.

Az Állami Egyházügyi Hivatal épületének Mindszenty József nevében történő lefoglalására november 3-án került sor. Az akcióban Turchányi Albert segítségül hívta Németh János bazilikai káplánt és a Hittudományi Akadémia három hallgatóját, valamint Lieszkovszky Pál volt huszár alezredest. A csoportot a Mindszenty József védelmére rendelt rétsági páncélosok közül hárman biztosították (Galajda Béla, Tóth József és Vajtai Gyula).<

A november 3-i rádiószózat [57]

Igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva őszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom: nem kell szakítanom múltammal. Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönöztetésem előtt.

Ugyanazzal a testi és szellemi épséggel állok meggyőződésem mellett, mint nyolc éve, bár a fogság megviselt.

Azt sem mondhatom, hogy most már őszintén beszélek, mert én mindig őszintén beszéltem; vagyis kertelés nélkül mondtam azt, amit igaznak és helyesnek tartok. Ezt csak folytatom itt, amikor közvetlenül, személyesen, tehát nem magnetofon-hangfelvétel útján szólok az egész világhoz és a magyar nemzethez.

Rendkívül súlyos helyzetünkről külföldi és belföldi viszonylatban kell szétnéznünk. Oly távlatból kívánok megállapításokat tenni, ahonnan áttekintés nyílik, de sorsunkhoz viszont oly közel hajolva, hogy mondanivalómnak meglegyen a gyakorlati érvénye mindnyájunk számára.

A külföld felé élőszóval ma első ízben köszönhetem meg azt, amit nekünk nyújt. Mindenekelőtt a Szentatyának, XII. Pius pápa Őszentségének fejezem ki személyes hálámat, hogy a magyar katolikus Egyház fejéről oly sokszor megemlékezett. Mellette mély hálámat küldöm azoknak az államfőknek, a katolikus Egyház vezetőinek, a különböző kormányoknak, parlamenteknek, közéleti és magántényezőknek, akik a börtönömben töltött idő alatt hazám és sorsom iránt részvéttel és segítő szándékkal viseltettek. Isten jutalmazza meg őket ezért. Ugyanígy hálát érzek a világsajtó képviselői és a rádiók világhálózata iránt, amelynek elektromos hullámai a humánum egyetlen légi nagyhatalmát alkotják. Örülök, hogy ezt most végre szabadon megmondhatom.

Másrészt arról óhajtok beszélni, hogy az egész kultúrvilág, a külföld, úgyszólván osztatlanul mellénk állt és segít. Ez számunkra ugyanis nagy erőt jelent, nagyobbat, mint amennyi magunknak van. Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Ám valamiben mégis elsők vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna. Első királyunk, Szent István uralkodása után nagy nemzetté fejlődtünk. A nándorfehérvári győzelem után, amelynek 500. évfordulóját üljük, nemzeti létszámunk egyezett az akkori Angliáéval. Ám folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet, s mindig újra saját erőnkből kellett felemelkedést keresnünk.

Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A Gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten áldd meg a magyart (...) Nyújts feléje védő kart.

Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni. Egy olyan nemzetnél, mint a magyar, amelynek történelmi törzse mélyen gyökeredzik a múltban, különböző korszakok ismerhetők fel abban az érzésben, amivel helyet foglal a többi nép között. Fordulatairól, árnyalatairól le lehet olvasni fejlődésének jegyeit. Korunknak azonban általános jellemzője, hogy minden népnél egy irány felé halad a fejlődés. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén. Így az egyik ország haladása a másikat is előreviszi.

Természetszerű okoknál fogva, fizikai életfeltételeik szerint is mindjobban egymásra utaltak a népek. Mi magyarok, az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni. Nem mesterségesen hirdetett, de valódi barátsággal mindegyikkel. Sőt még további tájak felé emelve szemünket: mi, a kis nemzet, barátságban, zavartalan, békés, kölcsönös megbecsülésben kívánunk lenni a nagy Amerikai Egyesült Államokkal és a hatalmas orosz birodalommal egyaránt. Jószomszédi viszonyban Prágával, Bukaresttel, Varsóval és Belgráddal. Ausztriát pedig ebben a tekinteten úgy kell megemlítenem, hogy mostani vajúdásunk kapcsán tanúsított testvéri magatartását máris minden magyar a szívébe zárta.

Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével. Rádiójelentések adták hírül, hogy ez a fegyveres erő növekszik. Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból megtörténik.

Belső helyzetünket azonban az is válságossá teszi, hogy az előbb mondottak miatt a munka, a termelés országosan megállt. Közvetlen éhínségbe kerültünk. Szabadságharcát egy csontig soványított nemzet vívta. Ezért a munkát, a termelést, a helyreállítási feladatok elvégzését mindenütt azonnal fel kell venni. Saját összességünk, nemzetünk érdekében s a nemzeti életének folytatásához szükséges ez − haladéktalanul.

Amikor ezt megtesszük, ne tévesszük szem elől a következőket: tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a megtagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén.

A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. Ennek a ténynek valóságát maga a nép semmiféle illetéktelen előny érdekében nem engedi elcsavarni, kiaknázni. Új, visszaélésmentes választás szükséges, amelyben minden párt indulhat. A választás történjék nemzetközi ellenőrzés mellett. Én pártokon kívül és − állásom szerint − felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk.

A bukott rendszer örököseinek eddigi visszatekintő leleplezései feltárták, hogy a törvényes felelősségre vonásoknak minden vonalon, éspedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkezniök. Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni. A bukott rendszer részesei és örökösei külön felelősséget viselnek saját tevékenységükért, mulasztásért, késedelemért vagy helytelen intézkedésért. Leleplező vallomásokhoz nem fűzhetünk egyetlen megállapítást sem, mert az országos munkafelvételt és a termelés folytatását hátráltatná. Ha a kibontakozás az elhangzott ígéretek szerint tisztességesen halad előre, ez nem is lehet feladatunk.

Hangsúlyoznom kell azonban a tennivalók tárgyi foglalatait: jogállamban élő, osztály nélküli társadalom, am demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista szellemű nemzet és ország akarunk lenni. Ez akar lenni az egész magyar nemzet. Mint a katolikus Egyház feje viszont kijelentem, hogy − amint azt a püspöki kar 1945-ben közös körlevélben kijelentette − nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk. Azt a magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékű intézményeinkről gondoskodni kell. Ugyanebben a minőségemben továbbá megemlítem az ország hat és fél millió katolikus híveinek tájékoztatására, hogy a bukott rendszer erőszakának és csalárdságának minden nyomát egyházi vonalon felszámoljuk. Ez nálunk ősi hit- és erkölcstanunkból és az Egyházzal egyidős jogszabályokból önként adódik.

A nemzethez intézett mostani szózatom más részletekre tudatosan nem terjed ki, mert amit mondtam, világos és elég.

De végezetül egy kérdés felvetése mégsem hagyható el: Mit gondolnak a bukott rendszer örökösei? Ha az általuk megbélyegzett elődeik vallás-erkölcsi alapon álltak volna, elkövették volna-e mindazt, aminek következményei elől menekülni kényszerülnek? A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását joggal elvárjuk.

Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek födik-e egymást, és ami ma keresztülvihető, azt senki se halassza holnapra. Mi, akik figyelünk és előmozdítani kívánjuk az egész nép javát, bízunk a Gondviselésben. − S nem hiába.

„Menekülök az amerikaiakhoz”[58]

„Arról beszéltünk, hogy sokkal jobb lett volna 5-600 embert halálra ítélni, akkor 30 ezer emberrel kevesebbet kellett volna börtönbe csukni.”[59] (Kádár János)

Mindszenty bíboros 1956-ban, a szabadságharc leverésekor – mivel akkor más ésszerű lehetőség nem volt kilátásban – az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségén talált menedéket, ezáltal is tartalékolva magát a magyar egyház és haza számára. Többször és többféle okból kifolyólag gondolt rá és tett komoly elhatározást arra vonatkozóan, hogy elhagyja az amerikai követség épületét. Erre végül is csak 1971. szeptember 28-án, az országból való kiutasításának kapcsán került sor.

>Az amerikai követségre való menekülését a következőképpen írja le: „Az elkerülhetetlen lefogás és a Szovjetunióba hurcolás helyett így reméltem még tartalékolni magamat hazám és Egyházam további szolgálatára. Ezt a nagy célt emlegette a parlament kapujában hozzám csatlakozó rokonszenves katonatiszt is.” Két katonatiszt, Nagy Kálmán és Ács Tihamér volt ebben Mindszenty bíboros segítségére.

Nagy Kálmánt a Budapesti Katonai Bíróság 15 évre ítélte első fokon, nyolcra másodfokon, négy és fél évet le is töltött. Katonai rangjától megfosztották. Ács Tihamért a Nagy Kálmán elleni perben egy év börtönre ítélték, amit három évre felfüggesztettek, és lefokozták.

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek minden eshetőségre felkészülten, valószínűleg 1956. november 5-én éjjel „irtózatos ágyúzás mellett a fővárosi Szabadság téren vergődő lélekkel” elkészítette politikai végrendeletét, szellemi, erkölcsi örökhagyását. Hatalomról, ingóságokról nem rendelkezhetett, mert nem birtokolt ilyeneket. Számított arra, hogy a szovjetek esetleg elhurcolják Magyarországról és megölik. Nemzetének akart útmutatót adni a fennmaradáshoz, túléléshez. Mindszenty József rövid 1956. novemberi végrendelete méltón illeszkedik a nagy történelmi politikai végrendeletek sorába.

Mindszenty József politikai végrendeletének végrehajtására XII. Pius pápát és David Dwight Eisenhowert, az Amerikai Egyesült Államok elnökét jelölte ki. A végrendeletet saját kezűleg írta, de sem az eredeti fogalmazvány, sem pedig a tanúk előtt aláírt példány nem ismeretes, csupán az alább közreadott gépelt másodlat.

Végrendelet^{^[60]}

Ha az oroszok az Egyesült Amerikai Államok budapesti követségéről elrabolnának, életemtől megfosztanának vagy bármi módon cselekvőképességemet megbénítanák, én, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása azt hagyományozom nemzetemnek:

A szabad, független Magyarországhoz, októberi és novemberi hőseinek sírjához legyetek hűek.

Az oroszokkal és magyar-nevű cselédeikkel szemben rideg tartózkodással viseltessetek.

Húzódjatok vissza a véres, zord időkben a családi körbe, az legyen tiszta és evangéliumi. Apa, anya, gyermek eszményét Názáretben találja meg. Ilyen családokból épül újra hazánk.

Addig is mindig a magyar a magyart részvéttel szeresse, és ne ártson egymásnak.

Mindnyájan ragaszkodjatok a valláshoz, mert megtapasztaltátok, hogy mennyire felette áll a vallásos ember a vallástalannak. A katolikusok tekintsenek Rómára, a Szentatyára, a Kősziklára a nagy omlás között. Bízzatok gyermekien a mindenkor segítő Patrónában, a magyarok Nagyasszonyában, aki Isten Anyja s immár ezer éven át a mi édesanyánk is.

Sötét éjjel, irtózatos ágyúzás mellett a fővárosi Szabadság téren vergődő lélekkel írok most, mikor orosz katonák által gyilkolt magyar nők halálsikolyait hallom.

Végrendeleti végrehajtókul, mint leghivatottabbakat, megnevezem és felkérem a Pápa őszentségét és az Amerikai Egyesült Államok elnökét, akik a közzététel idejéről és módjáról határoznak.

Ezt a végrendeletet saját kezűleg írtam, és felolvasván az aluljegyzett tanuk előtt, jelenlétükben saját kezűleg aláírtam.

Budapest, az Amerikai Egyesült Államok

Követségén, 1956. november 6-án.[61]<

Mindszenty bíboros két alkalommal különösen fontolóra vette, hogy kijön az amerikai követségről, számolva azzal, hogy újból a rendszer foglya lesz. Ha kint marad, semmilyen tevékenységet nem tudott volna tovább kifejteni – és ahogyan írta is emlékirataiban, ezáltal tartalékolni tudta magát a magyar egyház és haza számára. Így nem megalapozott az a kritika, hogy miért menekült oda, miért nem maradt a „hívei körében”. Először 1959-ben, cserébe saját magát akarta felajánlani a lefogott és a legsúlyosabb (halálos) bírósági ítéletek előtt álló fiatal szabadságharcosokért, tehát akár az életét is feláldozta volna! Második alkalommal pedig 1967-ben az amerikai követség nagykövetségi rangra emelése indította ilyen elhatározásra. Az alábbiakban ennek a két esetnek a dokumentációiból olvashatunk részleteket.

Amikor Mindszenty bíboros az amerikai követségen hírét vette annak, hogy az újpesti szabadságharcos fiatalok a legsúlyosabb büntetésnek néznek elébe, cserébe értük át akarta adni magát a kommunista hatóságoknak. Ő nem tudhatta azt, hogy ezeknek a fiataloknak az élete már hónapokkal azelőtt bevégeztetett.[62]

Mindszenty bíboros 1959. december 3-án közleményt bocsátott ki Herter amerikai külügyminiszter részére, amelynek tartalma a következő volt: „Mivel újpesti fiatalok is szerepelnek a névsorban, feltételezhető, hogy »bűnük« annyi, hogy segítséget nyújtottak Mindszenty bíborosnak. 1956. október 30-án, délután 17 órától 24 óráig több fegyveres szabadcsapat érkezett Felsőpeténybe, később Rétságra, közöttük újpestiek is. Ők későn érkeztek, mert a bíborost már elengedték az ÁVH őt őrző csapatai, amelyek egyik részlege átállt a fölkelők oldalára, mert – ahogy ők kifejezték – »illegálisan tartották őt őrizetben«. Ezért ártatlan embereket ítéltek el, vagy várnak kivégzésre. Azért, hogy ezeknek az ártatlan fiataloknak ne kelljen miatta meghalni, a bíboros prímás felajánlja, hogy megadja magát helyettük, az ő szabadságukért és salvus conductus-ukért (szabad oltalom − KG) cserébe, amelyeknek azonban több biztosítékkal kell rendelkezniük, mint amelyet Nagy Imre miniszterelnöknek adtak. Ha a helyi rezsim nem tudja ezt garantálni, akkor garantálja az egyik nagyhatalom, amely illegálisan van jelen és ellenőrzi itt a hatalmat. Amennyiben komoly garanciákat adnak, a bíboros megadja magát a rezsimnek, és vállalja a fiatalokra kiszabott kivégzést.”[63]

„Meditáció közben arra gondoltam, hogy hagyok hátra egy levelet, majd kimegyek és megadom magam a követség körüli ÁVO-s őröknek. Ők aztán majd megkínoznak, mint korábban tették. Ez is elmúlik majd, de sokkal nehezebben, mint odakint a szenzáció, amely ennek nyomán várható. De el kellett vetnem ezt az ötletet: ma nem szolgálnék vele magasabb érdeket, mint 1957-ben vagy 1958-ban tettem volna. Az erkölcsi törvény pedig megtiltja, hogy magasabb célok nélkül feladjuk életünket.”[64]

A második eset akkor történt, amikor is Agostino Casaroli 1967. szeptember 22-én közölte a római magyar nagykövettel, hogy értesüléseik szerint az új amerikai nagykövet[65] október 15-18-a között elfoglalja budapesti állomáshelyét és a követség rangját nagyköveti szintre emeli.[66] Mivel ez az illegitim kommunista rezsim Amerika által történő fokozottabb elismerését jelentette, Mindszenty bíboros tiltakozásul önként el akarta hagyni a nagykövetség épületét és át akarta adni magát a magyar rendőrségnek, vállalva a börtönbe való visszatérést is. Tekintettel arra, hogy Mindszenty bíboros azt a véleményét közölte a Szentszékkel, hogy az amerikai-magyar viszony helyreállása után nem maradhat a jelenlegi helyén, számítani kellett arra, hogy Mindszenty bíboros a saját elhatározásából elhagyja az amerikai nagykövetség épületét.[67] Ez új helyzetet teremtett, amelynek mindenki számára kellemetlen következményeit el kívánták kerülni. Casaroli hozzáfűzte, hogy a pápa bízik abban, hogy Mindszenty bíboros Rómába jön, és meg tudja győzni őt arról, hogy tartsa magát a megállapodásban vállaltakhoz.

A jelentésről szóló vitában (ez alkalommal a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkársága is foglalkozott a kérdéssel) Kádár kijelentette, hogy a Politikai Bizottság által az előző ülésen elfogadott álláspont a helyes, nem kell változtatni. Szerinte az a lényeg, hogy „Mindszenty szűnjön meg esztergomi érsek lenni”. Ha megszűnik esztergomi érsek lenni, teljesen alárendelt kérdéssé válik, hogy hol van. Ennek alapján kell tárgyalni. A következő kérdés, hogy „Mindszenty innen úgy nem mehet el, hogy a Vatikán érte valamiféle garanciát ne vállaljon. Harmadik: ha úgy alakul a helyzet, hogy ezt nem sikerül rendezni, Mindszenty kijön az amerikai követségről az utcára, akkor mi Mindszentyt börtönbe nem csukjuk, hanem közigazgatási eljárás alá vonjuk.”^{^[68]}

1967. december 13-án Mindszenty bíboros a Vatikánnal történő levelezéseket követően, valamint König bíboros látogatásának hatására az alábbiakat írta Washingtonba, az elnöknek: „Ezért hálásan elfogadom az Ön felajánlott, további kedves vendégszeretetét. Nincs más megoldás, mert már meghajoltam a Szentatya kérése előtt, hogy tartózkodjam a rendszernek történő kapitulációtól.”^{^[69]} Figyelemre méltó a Zágon József által írt levél azon részlete, amely Mindszenty bíboros döntésében fontos szerepet játszhatott: „a követségről és az országból való távozásnak – ha erre sor kerül – bele kellene illeszkednie Eminenciád eddigi vonalvezetésébe: nem önmagáért, nem politikai szempontból, hanem az egyház érdekében szenvedett, s ha most szabad földre lép, ezt sem egyéni, sem politikai, hanem vallási érdekből kívánja tenni.”[70]

Eucharisztikus Világkongresszus 1938-2021

A 2021-ban Magyarországon megrendezendő 52. Eucharisztikus Világkongresszusra méltó előkészület az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus évében Glattfelder Gyulának, csanádi püspöknek az Oltáriszentségről szóló, a mai időkben is változatlanul aktuális elmélkedése: „Krisztus valóságos jelenléte a kenyér és a bor színe alatt (…) a legnagyobb áldás és öröm volt a hívő emberiség számára. (…) Ha egyházüldözést szenvedtek a hívek, a katakombákban az Oltáriszentség körül kerestek menedéket és vigasztalást. (…) Ez a jellegzetes katolikus tan különösen akkor hatott lenyűgöző erővel, amikor profán gondolkozás az egész vallási életet kivetkőztetni kívánta természetfeletti mivoltából és nem ismert el benne mást, mint merő kultúrtörténeti jelenséget. Ez érteti meg, hogy legújabban, amikor a modern pogányság lerombolni törekszik mindent, ami az egész keresztény világ kegyelmi kincse, az ellenállás tömegmozgalmait az Oltáriszentségben ragyogó misztérium körül rendezi meg a katolicizmus (…) a vele szemben pártütő minden profánság és alacsonyság ellen tiltakozó szent tüntetés gyanánt. (…) Senki előtt sem rejtély, hogy tervszerű hadművelet folyik nem egyes hittételek s nem is a katolikus Egyház vagy bármely más felekezet pozíciói, hanem az egész vallásos életszemlélet és minden természetfölötti gondolkozás ellen. (…) De hogy ebből a kegyetlenségből mily barbárság táplálkozik, annak gyászos bizonyítéka a feldúlt családi otthon, tönkretett erkölcsi rend, teljes gazdasági bizonytalanság, amely alatt hívő és hitetlen egyaránt a legnagyobb megalázottságban szenved. (…) Az Eucharisztikus Világkongresszus (…) csak építeni akar és senki jogos érdekeit és érzelmeit nem kívánja érinteni. Az istenhit és Krisztus-imádás elmélyítésével csak a vallástalan tagadás szellemével szemben akar gátat emelni s e nemes törekvés bizonyára minden jóakaró ember rokonszenvével találkozik.”[71]

+ + +

Hívek könyörgése

Pap: Terjesszük kérésünket bizalommal Atyánkhoz, a mindenható Istenhez, aki meghívott és vezet bennünket üdvösségünk útján. Mindig készséges szívvel és tudatosan fogadjuk kegyelmét, különösen most, amikor Fiának, Jézus Krisztusnak áldozatát bemutatjuk mindhalálig hűséges szolgája, Mindszenty József bíborosról szóló megemlékezésünk napján.

1. Mennyei Atyánk! Keresztény hitéről csak akkor tanúskodhat bárki is, ha teljesen tudatában van mindannak a ténynek, ami a tanúskodás tárgyhoz tartozik. Szent Pál figyelmeztet: az odafönt valókat keressétek. Ahogyan a történelemben az erő annak az időnek a hossza szerint mutatkozik meg, amelyben helytáll, ugyanúgy van ez az Egyház történetében is. Add Urunk, hogy senki ne meneküljön terveid megvalósítása elől. Ismerjék meg rajtunk keresztül is minél többen és minél mélyebben a hamisítatlan katolikus tanítást, mert csak így van esély a fennmaradásra ebben az egyre hitetlenebb és keresztényellenes világban.

2. Urunk Jézus! Mindszenty bíboros, − amikor őt az akkori rendszer a maga érdekében alkudozásokra akarta rávenni – fogságában a következőt mondotta: „Jobb nekem maradnom a Börzsöny vadonában, Petényben. Meg lesz az a tudatom, hogy nem adok fel abból, amiből nem lehet, nem szabad feladni: hogyha mennék, birkózó angyalra akadnék, mint útközben Jákob.” Add Urunk, hogy életünket mindig az időt álló, korrekt, erkölcsileg helyes állásfoglalások és elvek irányítsák. Mindszenty bíborossal együtt tudjuk mi is elmondani: „mindig őszintén beszéltem, vagyis kertelés nélkül azt, amit igaznak és helyesnek tartok.”

3. Szentlélekisten! Ma sokan gyakorlati ateisták, azaz úgy élnek, mintha nem volna Isten; Ezek − Mindszenty bíboros szavaival élve − „magával az igazsággal akasztanak tengelyt.” Ez olykor önhibájukon kívül történik így, de legtöbbször a saját hibájuk következménye, mert döntésük mögül hiányzik a logikus gondolkodás és a felelős körültekintés. Mindszenty bíboros azt is mondotta: „Azzal legyünk tisztában, hogy a társadalomban vagy a valláserkölcs, vagy a bűn rothadása a közügy, ez az élet kérlelhetetlen logikája és váltógazdasága.” Add Urunk, hogy Tőled kapott talentumaink birtokában az igaz vallásnak, mint igazságnak nyilvánossági jogot és érvényesülést szerezzünk az élet egész vonalán, és így a vallás a magán- és közösségi embernek ez által is megbízható vezére legyen az élet útján.

4. Mindenható Istenünk! Mindszenty bíboros az utolsó szó jogán a következőket mondotta: „Reám a II. világháborús összeomlás után egy nehéz történelmi szerep várt, s ez abban állott, hogy nekem kellett az Evangélium összefogó világosságának és szeretetének a meghirdetője lenni.” Az ország első főpapja az akkori egyenlőtlen harcban a magyar nép elhivatott vezetőjeként az alapvető emberi szabadságjogok rendíthetetlen védelmezőjévé emelkedett. Mi is mindnyájan kaptunk valamilyen nélkülözhetetlenül fontos feladatot az üdvözítés művében. Add Urunk, hogy ezt a szolgálatot mindig szívesen vállaljuk és szüntelenül érezzük felelősségünket mindazok üdvösségéért, akiket Te ránk bíztál, és akiket majd számon is kérsz rajtunk.

5. Égi Édesanyánk, Mária! Segíts minket szüntelen közbenjárásoddal, hogy életünket tegyük fel arra, hogy Hazánkban a pogányság minden tekintetben véget érjen és a Szent István király által Neked felajánlott Országunkban a vallás közügy legyen, földi és örök boldogságunk elérésére. Hozzád hasonlóan, nekünk is minden képességünkre szükségünk van Isten akaratának megvalósításához. El kell fogadnunk Szent Fiad segítségét, hiszen Ő mindnyájunkat alkalmassá tesz a reánk szabott feladatok teljesítésére. Ehhez kérjük közbejárásodat!

Pap: Mindenható Istenünk! Te légy a világító fény életünk útján. Értsük meg és fogadjuk el az üdvösség ajándékát. Add, hogy mindannyian bejussunk a Te országodba és dicsérhessünk Téged magyar szentjeink társaságában, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

+ + +

Tartalom

Bevezető. 2

Mindszenty József beszéde a Kölni Dómban. 4

Az 1956-os szabadságharc kitörése. 8

Mindszenty József az 1956-os szabadságharcról nyilatkozik. 8

A felajánlott spanyol segítségnyújtás. 11

A szovjet kormány nyilatkozata. 15

Keglevich István önvallomása 1956-ról 18

Történészi nyilatkozatok 1956-ról 19

Mindszenty József 1956-ban megáldotta a magyar fegyvereket. 23

Szabad-e megölni a tirannust?. 24

Mindszenty bíboros rehabilitálása 1956-ban. 25

Mindszenty bíboros jellemzése Nagy Imréről 25

Mindszenty József szabadon töltött napjai 27

A november 3-i rádiószózat. 28

„Menekülök az amerikaiakhoz”. 31

Eucharisztikus Világkongresszus 1938-2021. 36

Hívek könyörgése. 37

[1] A szerző valamennyi, releváns teológiai és egyháztörténeti közleménye az MTMT adatbázisban /a Teljes dokumentum vagy az Egyéb URL opciókra kattintva/ közvetlenül is olvasható, illetve hallgatható:

https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10055534&view=simpleList&paging=1;1000

[2] Tollas Tibor: Mindszenty című versének befejező sora.

'Mindszenty József, egyházának, hazájának támasza és védelmezője − Dr. Krajsovszky Gábor előadása' címmel.

Szerkesztő: Pannoniay Boglárka Erzsébet. Operatőr: Zámbó László. Vágó: Pannoniay Boglárka, Kovács Zoltán Márton. Archív fotók: Dr. Krajsovszky Gábor magángyűjteménye.

https://www.youtube.com/watch?v=Orc4rc05_Mc&feature=youtu.be

[3] Mindszenty József szentbeszéde – Bamberg, 1972 Pünkösd. Vasárnapi Levél 1972. (7/8) 309-315. Szabad Európa Rádió 1972. (eredeti hangfelvétel)

[4] A keresztény Egyház története. I. 38; 296. Pázmány Péter Irodalmi Társaság Budapest, 1937. Szerkesztő: Bangha Béla és Ijjas Antal.

[5] A keresztény Egyház története. VIII. 264. Pázmány Péter Irodalmi Társaság Budapest, 1941. Szerkesztő: Bangha Béla és Ijjas Antal.

[6] A Mária Rádió adásában 21 részes sorozat mutatja be Mindszenty-Pehm József életét (1892-1975), „Hűséggel az Egyházhoz és a Magyar Hazához” címmel, jelen írás szerzőjének műsorvezetésében. Az egyenként 40 perces időtartamú adások a Mária Rádió hangarchívumában – regisztrációt követően – visszahallgathatók: https://hangtar.mariaradio.hu/Huseggel_az_Egyhazhoz_es_a_magyar_hazahoz

[7] „A szabadkőművesség ugyanaz szalonkabátban, mint a bolsevizmus mezítláb.” – Mindszenty József kijelentése Amerikában. In: Csonka Emil, Krónika Mindszenty bíboros amerikai útjának egyik jelentős szakaszáról. München, 1974 (kézirat). 64.

[8] Bangha Béla S.J.: Világnézeti válaszok. Korszerű vallási kérdések és ellenvetések megvilágítása. Pázmány Péter Irodalmi Társaság. Budapest, 1940.

http://mtdaportal.extra.hu/books/bangha_bela_vilagnezeti_valaszok.pdf

[9] Mindszenty József 1956. november 3-án elmondott rádióbeszéde. Szabad Kossuth Rádió Budapest, Szabad Petőfi Rádió Győr. In: http://mek.niif.hu/01900/01937/html/szerviz/dokument/mindsts.htm

[10] Mindszenty József bíboros 1973. április 28-a és május 1-e közt tett látogatás Kölnben. Mindszenty József: Hirdettem az Igét. Mindszenty Alapítvány, Vaduz, 1982. 215-218.

[11] Fekete István: Levél Bécsbe. Literatura − a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 1989. 1-2. 262-263. Akadémiai Kiadó 1989. http://real-j.mtak.hu/1434/1/LITERATURA_1989.pdf

[12] Magyarország lángokban − Egy nép harca a szabadságért (Ungarn in Flammen) 1956. https://www.youtube.com/watch?v=m7lcMhfOrrk

[13] Bécs, Kapucinus templom, 1972. október 23. In: Mindszenty József: Szentbeszédek II. Vasárnapi Levél, Wien. 22-28. http://eucharisztikuskongresszus.hu/KG_Mindszenty_18.html

[14] Krajsovszky Gábor: Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok (Dán 12,3.) I-X. Válogatás Bölcsvölgyi Zoltán atya beszédeiből és elmélkedéseiből. 71.

http://www.ppek.hu/k620.htm

Mindszenty József: Emlékirataim. Magyarországi Mindszenty Alapítvány, Budapest, 2002. 465-466.

https://www.mindszentyalapitvany.hu/

[15] Mindszenty József 1956 – írások a hagyatékból. Szépmíves Kiadó 2016.

A kötet forrása: Magyarországi Mindszenty Alapítvány, Kézirattár

[16] A második szovjet intervenció legfőbb indítóokáról Csonka Emil is részletes elemzést ad könyvében. „A magyar forradalom irodalmában, főleg a leveretés hatása alatt, megszülettek olyan tézisek is, hogy a második orosz beavatkozást a forradalomnak ez vagy az a mozzanata, elsietett gesztusa vagy radikális követelése váltotta ki. Jogos a kérdés, hogy akkor október 30-án miért hirdette meg egész kelet-európai politikája revízióját (az orosz impérium), s november 4-én miért indított mégis támadást Magyarország ellen? A szovjet vezetőséget még Szuez sem bátorította fel annyira, mint egy másik körülmény, nevezetesen az, hogy meggyőződött: az Egyesült Államok semmit sem kockáztat Magyarországért, vagy a többi közép-kelet európai nép szabadságáért, a Szovjetunió nyugodtan megindíthatja a támadást, Amerikától nem kell tartania. Ez volt a döntő! Mihelyt Moszkva látta, hogy Magyarország leverése nem jár kockázattal, habozás nélkül megindult. A magyar forradalom irodalmának a nemzetközi aspektusokat vizsgáló számos műve olyan eszmefuttatást tartalmaz, amely abból indul ki, hogy nyugati, amerikai katonai beavatkozás nélkül is eredményesen lehetett volna segíteni Magyarországon, ha Amerika diplomáciája erélyesebb, s ha Amerika legalábbis katonai erejének és fölényének a tudatában, azzal arányosan kel a magyar ügy diplomáciai védelmére. A magyar szabadság és ezzel a közép-kelet európai népek szabadságának ügyét azonban Amerika a pszichológiai csatatéren veszítette el. Sok múlt azon, hogy melyik fél tudott hatásosabban fenyegetni vagy ijesztgetni, akkor is, ha fenyegetését nem is akarta beváltani. Oroszok, az orosz polgárjogi mozgalom tagjainak véleménye szerint azonban korántsem volt szó arról, hogy háború tört volna ki. Elég lett volna, ha a Nyugat félreérthetetlenül tudtára adja a szovjet vezetőségnek, hogy nem tűri Magyarország eltiprását. A szovjet vezetőség semmiképp sem kockáztatta volna meg a világháborút. Az a feltevés és érvelés tehát, hogy a magyar forradalom nyugati megsegítése világháborúhoz vezetett volna, meglehetősen önkényes, s egyformán igazolni akarja a nyugati passzivitást és a szovjet intervenciót. Az adott esetben és időpontban a Szovjetunió nagyon is szorult helyzetben volt, háborúja népszerűtlen lett volna, így a tényleges háború veszélye meglehetősen kicsi volt. Ebben a helyzetben a határozott amerikai fellépés nem mulasztotta volna el hatását s Amerikának a háborún kívül egy sor más diplomáciai-katonai eszköz állt rendelkezésére ahhoz, hogy a Szovjetunióra nyomást gyakoroljon. Ehelyett Eisenhower elnök közvetve tudtára adta a Szovjetuniónak, hogy nincs mitől félnie. A magyar forradalom és szabadságharc nemzetközi hatása és jelentősége számos vonatkozásban azonnal megmutatkozott. A forradalom puszta ténye arra kényszerítette a szovjet kormányt, hogy csatlós-övezetében kevésbé radikális módszereket alkalmazzon. 1956 óta a Kreml egyik politikai maximája volt, hogy még egy Budapest, még egy magyar forradalomhoz hasonló esemény ne történhessék.” Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története 1945-1956.

Veritas München 1981. 498-508. http://eucharisztikuskongresszus.hu/pdf/CSE_Mindszenty_25.pdf

[17] Lásd ehhez még a következőket: i) >Hogy a szovjet gőzhenger meginduljon, arról gondoskodott az amerikai külügyminisztérium, amikor a Moszkvában levő követének elküldte az alábbi két táviratot. Ezekkel a táviratokkal biztosították a Szovjet kormányt arról, hogy: „Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti Magyarországot, vagy a szovjet blokk bármely tagját potenciális katonai szövetségesnek.” (Charles Bohlen, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének emlékirataiban / Wietness to History, 413.) „Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.” (Brian McCauley, Hungary and Suez 1956. Journal of Contemporary History, 1981, 16, 777-800.)< In: Pongrátz Gergely: Corvin köz, 1956. 20-21. http://www.magtudin.org/Corvin_koz.pdf

ii) Borhi László: Hadüzenettől rendszerváltásig. Az Egyesült Államok és Magyarország, 1941–1991. Akadémiai doktori értekezés, Budapest, 2010. 125-142. http://real-d.mtak.hu/369/4/borhilaszlo_5_mu.pdf

iii) Borhi László: Nagyhatalmi érdekek hálójában. Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig. Osiris Kiadó – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Budapest, 2018. 149-172.

[18] Mindszenty József 1956 – írások a hagyatékból. Szépmíves Kiadó 2016. 70-73.

A kötet forrása: Magyarországi Mindszenty Alapítvány, Kézirattár

[19] Petrin László: Az USA kormánya világossá tette: nem tekint lehetséges szövetségesként a magyar vezetésre. Magyar Idők, 2016. október 31. https://magyaridok.hu/velemeny/amerika-taviratai-moszkvanak-1131463/

[20] Borhi László: Franco és az 1956-os magyar forradalom – dokumentumok a spanyol segítségnyújtás tervéről.

História 1998, 9-10, 60-62.

[21] Borhi László: Franco és az 1956-os magyar forradalom – dokumentumok a spanyol segítségnyújtás tervéről.

História 1998, 9-10, 60-62.

[22] A "Jelcin-dosszié". Szovjet dokumentumok 1956-ról. Szerkesztő: Gál Éva, Hegedűs B. András.

Századvég Kiadó • 1956-os Intézet, Budapest, 1993. 65-67. http://mek.oszk.hu/16600/16663/16663.pdf

[23] Mindszenty József 1956-os rádióbeszédjében kétszer is bukott rendszernek nevezte a kommunizmust – mint ahogyan az is volt! In: Krajsovszky Gábor: Isten játszik a történelem orgonáján http://eucharisztikuskongresszus.hu/KG_Mindszenty_34.html

[24] Keglevich Istvánt 1957-ben indokolás nélkül 2-2 hétre őrizetbe vették. 1960 novemberében a magyarországi kommunista rendszer államellenes összeesküvés előkészítésében való részvétel vádjával letartóztatta, majd 1961 júliusában a „Werner-féle Regnum”-perben a Budapesti Fővárosi Bíróság 5 év börtönbüntetésre ítélte. 1963 márciusában közkegyelemmel szabadult. 1964 decemberében több regnumos pappal együtt ismét letartóztatták, majd 1965 áprilisában az „Emődi”-perben (második regnumi per) ismét 5 évre ítélték, amit a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyott. 1971: szabadult. Ezt követően beosztáson kívüli, majd nyugdíjas lelkész volt.

In: Magyar Katolikus Lexikon – Keglevich István címszó http://lexikon.katolikus.hu/K/Keglevich.html

[25] Krajsovszky Gábor: Keglevich István kihallgatási jegyzőkönyve és önvallomása 1956-ról. Betekintő 2016/3. 2. http://www.betekinto.hu/sites/default/files/2016_3_krajsovszky.pdf

[26] Balogh Margit az MTA Társadalomkutató Központjának igazgatója

[27] http://mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/mindszenty-vallalta-volna-a-halalt-a-diakok-helyett/2010-11-03/268

[28] Mindszenty József az alábbi érdekes esettel emlékezik vissza Grősz Józseffel a felsőpetényi fogságban együtt töltött idejére: „A Felsőpetényen gyakorolt szigorú ellenőrzés miatt több mint háromhavi együttlét alatt rabtársammal, Grősz érsekkel nem találkozhattam. Szobáink közt volt az „előtér” az ÁVO-sok állandó őrhelye. A gondnok kihirdette, hogy déli 12 órára tűzték ki napi sétámat a kertben. Az ablakon át persze láttam, hogy a magányos Grősz érsek 11-kor indul sétára. Sétaidőben is folyt az ÁVO-sok hangos kártyázása az előtérben. Grősz érsek, aki fiatalabb korában – kifogástalan keretek közt – maga sem volt kártya-ellenes, úgy háromnegyed 12-kor néha elhagyta a kertet, elnézelődött az előtéri csatán és ilyenkor – olykor a szobámban is hallottam, hogy hozzászólt a játékhoz. Így támadt gondolatom egy találkozóra. 12.05-kor kiléptem a hallba, hogy sétára induljak. Tudtam, hogy ott találom Grősz érseket. Ráköszöntem:

− Érsek testvérem is Petényben időzik? Mintha villám ütött volna az ÁVO-seregbe. Lecsapták kártyájukat az asztalra, felugráltak. Az érsek pedig sietve eltávozott szobája felé. Sétáról visszajövet a helyettes parancsnok szobámba jön, és haragtól felgerjedve kifogásolja „fegyelmezetlenségemet.”

− Úgy hirdették ki, hogy déli 12-kor kezdődik a sétám - feleltem. − Hány órakor léptem ki? Nekem nem mondták, hogy amikor maguk nézőközönség előtt kártyáznak, úgy elmarad a sétám. Szótlanul otthagyott.”

In: Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, Szent István Társulat, 1989. 398.

[29] Grősz József kalocsai érseket „Lajtai Márton” fedőnéven szervezte be a börtönben az állambiztonság 1951 és 1955 között. In: Tabajdi Gábor – Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956-1990. Corvina, 1956-os Intézet. Budapest, 2008. 288, 291.

[30] XII. Piusz pápa Luctuosissimi Eventus (Gyászos események) kezdetű enciklikája. Róma, 1956. október 28. http://szit.katolikus.hu/feltoltes/XII_%20Pius%20LUCTUOSISSIMI%20EVENTUS.pdf

[31] Katolikus Papok Róma-hű Csoportja 1956. október 23., Szabad Európa Rádió október 25., Központi Papi Szeminárium október 29., Virágh Ferenc pécsi püspök enciklikája október 29., Keresztény Demokrata Néppárt október 31. In: Balogh Margit: Mindszenty József (1892-1975) II. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Budapest, 2015. 1003-1005.

[32] Balogh Margit: Mindszenty József. Budapest, Elektra Kiadóház, 2002. 272. Szabó Csaba: Mindszenty József bíboros a budai várban, 1956. In: Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest 2015. 219-227.

http://mek.oszk.hu/18300/18324/index.phtml

„A prímás és a párthivatalnok (Horváth János – KG) tárgyalása inkább alkudozás lehetett, mert Mindszenty e szavakkal válaszolt az ajánlatra: „Amíg te a ló hátán ülsz, én pedig annak patái alatt vagyok, addig nem fogok megegyezésre törekedni. csak akkor fogom elhagyni ezt a helyet, ha vagy Esztergomba, vagy pedig a budai bíborosi [sic!] palotába megyek. Inkább az utóbbiba, mert az az a hely, ahol népemnek leginkább szüksége van rám.” In: Balogh Margit: Mindszenty József (1892-1975) II. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Budapest, 2015. 1007.

[33] Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, Szent István Társulat, 1989. 416.

[34] Magyar Országos Levéltár (MOL) M–KS 288. f. 30/1957/12. ő. e. MSZMP Központi szervei. Adminisztratív osztály. Legfőbb Ügyészség. 76–84. In: Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest 2015. 219-227. Szabó Csaba: Mindszenty József bíboros a budai várban, 1956.

[35] Tildy Zoltán közbenjárásáról Mindszenty József szabadon bocsátása érdekében, a Nagy Imre kormány véleményéről és a külföldi sajtóvisszhangról részletesen ír Tyekvicska Árpád: A bíboros és a katona. Mindszenty József és Pálinkás-Pallavicini Antal a forradalomban. Budapest, Századvég Kiadó, 1956-os Intézet, 1994. 6–10. In: Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest 2015. 219-227. Szabó Csaba: Mindszenty József bíboros a budai várban, 1956.

[36] Kenedi János: (szerk.): A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23–november 9. Budapest, Századvég Kiadó, Nyilvánosság Klub, 1989. 232. Továbbá, Szalay Hanna (szövegeket válogatta): 1956 sajtója. Október 23.–November 4. Válogatás. Magyar Krónika, Budapest, 1989. 166. In: Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest 2015. 219-227. Szabó Csaba: Mindszenty József bíboros a budai várban, 1956.

[37] „XII. Piusnak a rádióban is közölt enciklikáját követően egyházi részről az első hazai megnyilatkozásnak tekinthetjük a forradalom kitörése után Virág pécsi püspöknek már másnap, október 29-én, öt év óta az első, az ÁÉH cenzúrája nélkül kiadott, következő pásztorlevelét, mely feltárta és összefoglalta a magyar katolikus egyház kirívó sérelmeit: (…) „Kívánjuk, hogy az elmúlt évek kirívó sérelmei haladéktalanul orvoslást nyerjenek. Nevezetesen: az ártatlanul bebörtönzött Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek helyeztessék szabadlábra, teljesen rehabilitáltassék és nyolcévi szenvedés után végre elfoglalja érseki székét. Hasonlóképpen a többi, fogságban tartott vagy egyébként akadályozott egyházfők is azonnal visszatérhessenek székhelyeikre. (…) Felelősek vagyunk mindnyájan a magyar jövő előtt! Ne mondhassa senki, hogy amikor megmondhattuk volna, mi fáj, akkor nem szóltunk. (…) Mi pedig bátor hitvallással, katolikus öntudattal tegyük meg azt, amit a mai helyzet megenged, de meg is követel.” Pécs, 1956. október 29-én Ferenc s.k. pécsi püspök

In: Salacz Gábor: A Magyar Katolikus Egyház tizenhét esztendeje (1948-1964). Dissertationes Hungaricae ex Historia Ecclesiae IX. Görres Gesellschaft München 1988. 142-144. Sorozatszerkesztő: Adriányi Gábor

[38] Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, Szent István Társulat, 1989. 416–417. Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest 2015. 219-227. Szabó Csaba: Mindszenty József bíboros a budai várban, 1956.

Mindszenty József szabadon töltött napjai 1956-ban. In Okváth Imre: (szerk.): ÁVH – Politika – 1956. Politikai helyzet és az állambiztonsági szervek Magyarországon, 1956. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2007. 223–234.

[39] A rétsági laktanya tisztjei − Vajtai Gyula, Tóth József, Stifft Róbert főhadnagy és Galajda Béla hadnagy – szállították Rétságra a főpapot. Bár a jelenleg rendelkezésre álló, ismert dokumentumokkal nem igazolható, mégis voltak olyan feltevések, hogy Mindszenty Józsefet eredetileg nem Rétságra akarták szállítani, illetőleg voltak, akik nem ezt akarták. Ezzel kapcsolatban a következők ismeretesek. 1/Mindszenty bíboros a következőképpen emlékezik vissza arra, amikor Felsőpetényben a falu küldöttsége – azok erőteljes követelésére – bebocsátást nyert hozzá (akkor még az őrség nem szüntette meg a bíboros őrzését): A petényiek küldöttsége „megtapint, itt vagyok-e, hogyan érzem magam, nem raboltak-e el? Féltek, aggódva kételkedtek sorsom felett; tudták, hogy nemzeti zászlóval díszített tankon orosz és ÁVH-fegyveresek jöttek értem, de ezeket egyelőre úgy látszik, elrejtették előlem.” Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, Szent István Társulat, 1989. 416. 2/„A szabadítási szándék híre még Balassagyarmatra is eljutott, ahol Magyar Pál, a forradalmi bizottság titkára, már lépéseket is tett egy esetleges fogadás előkészítésére a katolikus plébánián.” Tyekvicska Árpád: A bíboros és a katona. Mindszenty József és Pálinkás-Pallavicini Antal a forradalomban. Budapest, Századvég Kiadó, 1956-os Intézet, 1994. 40. 3/Mindszenty József saját visszaemlékezéséből való a következő idézet: „Lengyelországban a prímást maga Gomulka szabadította ki, engem a kormány egyik része leplezett szovjet páncéloson akart átadni a kivonuló orosz seregeknek.” Mindszenty József: 1956 − Írások a hagyatékból. Szépmíves Könyvkiadó, 2016. 39. 4/„Galajda Béla ekkor jött haza Budapestről és újságolta, hogy útközben találkozott egy szovjet páncélkocsival, amiben Horváth János, az ÁÉH elnöke ült és Mindszentyért voltak. Ezt olyan beállításban mondta el, hogy az oroszok el akarják vinni Mindszentyt.” Petrovics József tanúkihallgatási jegyzőkönyvéből 1957. III. 29. In: Pálinkás Antal és társai V-147842 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. 5/Garami Lajos bírósági vallomásából való a következő idézet: „Bemutatkozás után (Mindszenty József) azt mondotta: »katona urak, ugye nem fognak agyonlőni?«” Balogh Margit: Mindszenty József (1892-1975) II. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Budapest, 2015. 1013. 6/Vác Város Forradalmi Nemzeti Bizottsága nevében Pétery József váci megyéspüspököt egy Vácról induló csoport Hejcéről szabadította ki. Ennek kapcsán merült fel az, hogy Mindszenty bíborost is Hejcére szállítják. „Az akció megtervezői tisztában voltak azzal, hogy nem lehet indulás előtt pontos információkat beszerezniük az útvonalon lévő helyzetről. Általában az 56-os források kiemelik, hogy 25-30 km-re is alig tudták, hogy milyen esemény történik, itt pedig egy 250 km-es útra indultak Vácról. Hejcére menet a Vác-Aszód-Encs-Gibárt útvonalon haladtak, a visszatérés útvonalát pedig a miskolci eseményektől függően tervezték, esetleges kerülő útként Balassagyarmaton keresztül kívántak hazaérkezni.” Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 3.1.5 O-18635/1 (= Váci püspökségen lévő reakció.) 122.

„Az épület, ahová tartottak, nem volt a püspöki aula számára ismeretlen, mivel Petróczi Sándor, volt titkár több alkalommal járt püspökénél, aki ebben az időszakban 60 volt szerzetes nővér között élt. Tehát tudták, hogy ha csak nem változtak meg a körülmények, akkor nem kell számítaniuk fegyveres ellenállásra. A település közelében jelentős erőt képviselt ebben az időben a Tornyosnémetiben található határőrség, amelynek Mindszenty József esetleges Hejcére kerülésekor biztosítania kellett volna rendkívüli körülmények esetén az erősítést a prímást őrző személyek számára.” Magyar Országos Levéltár. M-KS 276. (= MDP Központi szerveinek iratai.) 53. fond. 240. cs. 59. őe. (Javaslat Mindszenty József elítélt ügyében.) In: Hornyák Máté János: Egy katonai akció Pétery József váci püspök kiszabadításáért. Egyháztörténeti Szemle 12. évfolyam 3. 2011. http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/hornyakmate.htm

[40] A laktanyában töltött éjszaka után, október 31-én reggel, katonai kísérettel, a kormány utasítására kísérték Budapestre a prímást. A páncélos menet parancsnoka Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy, a rétsági forradalmi katonai tanács elnöke volt.

[41] Mindszenty bíboros emlékirataiban erre a diadalmenetre így emlékezik: „Október 31-én reggel 6 órakor indulunk a rétsági honvédkaszárnyából: katonai diadalmenetben, virágot hintő, ujjongó közönség sorfala közt. Katonai autón megyek. Impozáns a menet; harckocsik, rohamlövegek, ragyogó arcok. S amint most a falvakon lassítva, és áldást osztva haladunk át, mindenütt megszólalnak a harangok, hull a virágeső és örömmámor ujjong felénk. Vácott, Újpesten megállunk; lépésben tudunk csak hajtani, a tengernyi nép mindenütt lelassítja a menetet. Ledöntött orosz emlékeket, sérült épületeket, szünetelő gyárakat látok – és boldog, megkönnyebbült emberi arcokat.” Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, Szent István Társulat, 1989. 420-421.

[42] Mindszenty bíboros levele a (vatikáni) bíboros államtitkárhoz (H. J. Cicognanihoz) 1964. június 30. In: Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor: A Szabadság térről Washingtonon át a Vatikánba – és vissza. Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek követségi levelezése az Apostoli Szentszékkel 1956-1971. Veritas Történetkutató Intézet – Magyar Napló • Budapest, 2016. 217-218.

[43] A Nógrád Megyei Levéltár internetes blogja / Szerkesztő: Tyekvicska Árpád / Adat- és képbevitel: Kiss Nelli

http://nmlevel2-1956.blogspot.hu/2010/11/mindszenty-jozsef-kiszabaditasa.html

[44] Lásd ehhez jelen írás későbbi részében a „salvus conductus”-ról közölteket.

[45] Magyar Honvéd, 1956. október 31. szerda. In: 1956 a sajtó tükrében 1956. október 22. − november 5. Kossuth Könyvkiadó 1989. Szerkesztette: Izsák Lajos és Szabó József. 187.

[46] Mindszenty József homíliája 1972. október 23. Bécs, Kapucinus-templom. P. Szőke János: Öt év száműzetés – Mindszenty József bíboros a bécsi Pázmáneumban. Don Bosco Kiadó, Budapest 2010. 100-103.

[47] Lásd ehhez még Krajsovszky Gábor: Jogos önvédelem, igazságos háború, halálbüntetés című írását http://eucharisztikuskongresszus.hu/pdf/KG_hit_59.pdf

[48] Krajsovszky Gábor: Válogatott közlemények a katolikus dogmatika, a hitvédelem és a XX. századi egyháztörténet témaköréből. Szerzői kiadás Budapest, 2014. 148-150. http://mek.oszk.hu/14700/14736/

[49] Rituale Romanum 1884, 68-71. (Bibliotheca Strigoniensis 33292.) In: Krajsovszky Gábor: Erdős Mátyás atya elmélkedései, beszédei, előadásai II. Budapest, 2014. 145-149. http://mek.oszk.hu/14700/14781/14781.pdf

[50] Dr. Erdős Mátyás esztergomi volt dogmatikatanár megnyilatkozásából.

[51] Mindszenty József: Emlékirataim. Weller Publishing Co. Ltd., Torontó, 1974. Szent István Társulat, Budapest, 1989. 448. Pongrátz Gergely (aki 1956-ban a Corvin-köz parancsnoka volt) közlésében jelent meg az a két távirat, amelyben Eisenhower amerikai elnök szabad kezet ad az oroszoknak a magyarországi események vérbefojtására. „Azonban, hogy a szovjet gőzhenger meginduljon, arról gondoskodott az amerikai külügyminisztérium, amikor a Moszkvában levő követének elküldte azt a táviratot, melyet mélyen elhallgatnak úgy Keleten, mint Nyugaton. Ezzel a távirattal biztosították a Szovjet kormányt arról, hogy: »Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti Magyarországot, vagy a szovjet blokk bármely tagját potenciális katonai szövetségesnek.« Charles Bohlen, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének emlékirataiban (Wietness to History) 413. oldal; »Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.« Brian McCauley, Hungary and Suez. 1956. Journal of Contemporary History, 1981 volume 16, 777-800. oldal In: Pongrátz Gergely: Corvin köz – 1956. 20-21. http://www.magtudin.org/Corvin_koz.pdf

[52] MOL XX–5–h. Nagy Imre és társai. Vizsgálati iratok 8. kötet 104.

[53] Szabó Csaba: Mindszenty József bíboros a budai várban, 1956. In: Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest 2015. 219-227.

[54] Mindszenty József: Emlékirataim. Helikon Kiadó, Budapest, 2015. (Sajtó alá rendezte: Kovács Attila Zoltán és Soós Viktor Attila) 444-445.

[55] In: Pánczél Hegedűs János: Mindszenty 1956. Nem forradalom, hanem szabadságharc.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem − Molnár Tamás Kutató Központ, Budapest, 2015. 98-100.

https://ejkk.uni-nke.hu/document/akk-uni-nke-hu/MTKK_PanczelHJ_Mindszenty_1956.pdf

Az irat Tyekvicska Árpád gyűjtése, lelőhelye a Mindszenty Levéltár.

[56] Szabó Csaba: Mindszenty József bíboros a budai várban, 1956. In: Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest 2015. 219-227.

[57] Mindszenty József 1956. november 3-án elmondott rádióbeszéde. Szabad Kossuth Rádió Budapest, Szabad Petőfi Rádió Győr. In: http://mek.niif.hu/01900/01937/html/szerviz/dokument/mindsts.htm

[58] Mindszenty József: Emlékirataim. Weller Publishing Co. Ltd., Torontó, 1974. Szent István Társulat, Budapest, 1989. 442. (Alfejezet címe)

[59] http://www.csongradihirek.hu/portal/index.php/szubjektiv/563-a-valos-kadar-rendszer-s-ami-moegoette-volt

http://tothilonka56.hu/ (Tóth Ilonka életéről szóló kiállításon szereplő egyik felirat, Árpádföld)

[60] Mindszenty József irathagyatéka a budapesti szalézi Majthényi-házban. 26. dosszié. Gépelt, hitelesítés nélküli másodlat. A politikai végrendeletet német fordításban közli Szabó Csaba: Die katholische Kirche Ungarns und der Staat in den Jahren 1945–1965. Verlag Ungarisches Institut, München 2003. 160–161. Magyarul megjelent: Mindszenty József politikai végrendelete 1956-ból. In: Rosdy Pál: (szerk.): A katolikus egyház 1956-ban. Budapest, Új Ember, 2006. 141–146.

[61] Szabó Csaba: Mindszenty József bíboros a budai várban, 1956. In: Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Hittel a Nemzetért Alapítvány, Budapest 2015. 219-227.

[62] Az újpesti „ellenforradalmárok” ügyében 1959. március 15-én és július 28-án hangzottak el az ítéletek, öt főt július 30-án, egyet-egyet augusztus 5-én és szeptember 23-án végeztek ki. In: Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor: Szeizmográf a Szabadság téren – Mindszenty bíboros levelezése az USA elnökeivel és külügyminisztereivel 1956-1971. Hamvas Béla Kultúrkutató Intézet, Budapest 2010. 13, 77.

[63] Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor: Szeizmográf a Szabadság téren – Mindszenty bíboros levelezése az USA elnökeivel és külügyminisztereivel 1956-1971. Hamvas Béla Kultúrkutató Intézet, Budapest 2010. 76-77.

Somorjai Ádám: Mindszenty bíboros követségi levelei az Egyesült Államok Elnökeihez 1956–1971. METEM, Budapest, 2011. 83-84.

[64] A budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty bíboros levele az USA elnökéhez menedéke ügyében. 1959. november 13. In: Somorjai Ádám – Zinner Tibor: (szerk.): Majd’ halálra ítélve: Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez. (CD-melléklettel). Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008. 861. Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor: Szeizmográf a Szabadság téren – Mindszenty bíboros levelezése az USA elnökeivel és külügyminisztereivel 1956-1971. Hamvas Béla Kultúrkutató Intézet, Budapest 2010. 73.

[65] Martin J. Hillenbrand budapesti nagykövetről van szó. Somorjai Ádám: Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, III/2. Documenta 1967-1971. METEM, Budapest, 2012. 33.

[66] M. Szebeni Géza: A Mindszenty-ügyek 2. (1949-1971) Magyar Szemle XVII. évfolyam 1-2. 2009. február http://mindszenty.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=141:m-szebeni-geza-a-mindszenty-uegyek-2&catid=28:tanulmanyok&Itemid=41

[67] Somorjai Ádám: Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, III/2. Documenta 1967-1971. METEM, Budapest, 2012. 17, 24.

[68] M. Szebeni Géza: A Mindszenty-ügyek 2. (1949-1971) Magyar Szemle XVII. évfolyam 1-2. 2009. február http://mindszenty.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=141:m-szebeni-geza-a-mindszenty-uegyek-2&catid=28:tanulmanyok&Itemid=41

[69] Mindszenty bíboros követségi levelei az Egyesült Államok elnökeihez 1956-1971. Edited by Ádám Somorjai. METEM Budapest 2011. 307; Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor: Szeizmográf a Szabadság téren – Mindszenty bíboros levelezése az USA elnökeivel és külügyminisztereivel 1956-1971. Hamvas Béla Kultúrkutató Intézet, Budapest 2010. 279-282.

[70] Somorjai Ádám: Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, III/2. Documenta 1967-1971. METEM, Budapest, 2012. 80, 82.

[71] Glattfelder Gyula: Ó jöjj el Szeretetlakoma! Katolikus Magyarok Vasárnapja 1976. 83 1.