A 2014-es országgyűlési választások elé
„A bűnösök már rátették az íjra a kezüket.” (Zsoltár 11,2)
Magyarországot – egy vesztett és céltalan háború után – 1945-től egy idegen és nem keresztény hatalom tartotta megszállva és uralkodott fölötte a szolgálatában álló csatlósokkal. A rendszert orosz kommunista mintára – a teljes terror alkalmazása mellett –tartotta fenn az idegenből idetelepített, orosz szuronyok és fegyverek árnyékában megalakult bolsevik rendszer.
Ez a baloldali rendszer és szellem 1990 óta Magyarországon – a politikai fordulatnak nevezett aktussal – más formában ugyan, mint amilyen formában 1917-től, a vérben és hazugságban fogant kezdetétől, de tovább létezik! A rendszer potentátorai akkor, 1990-ben önként adták át a hatalmat abból a célból, hogy majd újra hatalomra kerüljenek! Azóta ez összességében újabb 12, nagyon sok szempontból elvesztegetett évet jelent, amelyben az ateista-poszkommunista uralom mindez ideig büntetlen, ország-ellenes, romboló tevékenysége az országon kívüli, minden erejükkel keresztény- és magyarellenes részével karöltve, annak támogatásával következett be!
Ennek a bolsevik rendszernek az akkori fenntartói, illetve örökösei, az újfent hatalomra törő, a nemzetet heródesi módon gyilkoló, baloldalnak és liberálisnak nevezett amorális gyülekezet – a morálisan teljességgel elfogadhatatlan kettős mérce alkalmazásával – teljes büntetlenséggel úszta meg valamennyi elkövetett bűntettét! Ez még akkor is így van, ha az ezekhez tartozó személyeknek nem azonos mértékű az ilyen irányú beállítottsága, vagy az akkori rendszerben egyesek ugyan még nem éltek, de csatlakozásukkal az említett szellemi irányokat elismerik. Akik később ezekkel mégsem értettek egyet, azok egyértelműen el is határolódtak ettől.[1] Ezért, akik emellett kitartanak, azok alantas módon újra szervezkednek – mert szervezkedhetnek – vallás ellen, Isten ellen, emberi lélek ellen, tisztesség ellen és teljes megsemmisítéssel fenyegetnek, amit nyíltan hangoztatnak is! Mérhetetlen tragédia lenne, ha a mostani, utóbbi 4 évben elkezdődött folyamat (még ha ennek vannak is hibái) újra megszakadna és megint a teljes rombolás, az anyagi-szellemi heródesi gyilkolás venné át az uralmat!
Ezek a fent említésre került személyek változatlanul a magyar nemzet árulói, rosszakarói, bolsevik gyökerekből táplálkozók, a múltat minden tekintetben meghamisítók, legyenek bármely szervezet vagy párt tagjai. Ennek megállapításához a személyeket, az akkori múltjukat, hovatartozásukat, valamint a mai tetteiket kell nézni. Ezek semmit meg nem bántak, jóvá nem tettek és tesznek, ugyanúgy folytatnak mindent! Ennek a ténynek a deklarálása és az ellene való határozott tiltakozás pedig elsősorban nem politikai kérdés, hanem a kereszténység, a tisztesség részéről történő köteles kiáltás és kiállás az ÉLETÉRT, amelyhez minden tisztességes magyar állampolgárnak és embernek joga van, illetve ezt megtenni kötelessége!
A totalitárius rendszerekkel szembeni mércék sajnos messze nem egyenlők! A kérdés megkerülhetetlen: vajon más, korábbi idők diktatúrájának „prominensei” és azok örökösei indulhatnának-e ma magyarországi országgyűlési választásokon? Teljes joggal tiltakoznék ellene minden, az erkölcs oldalán álló ember és az ilyen kísérlet gyökerében kerülne elfojtásra! Akkor viszont a kommunista bűnök – amelyek ugyancsak szinte mind háborús bűntettek – miért nem minősülnek törvényesen is szankcionált bűntetteknek? Ezen bűntények eredményei többek között azoknak az ártatlan áldozatoknak a kiontott vére, akiket annak idején az Andrássy út 60-ban ezek vertek halálra, magyarok százezreinek-millióinak ezek által megnyomorított élete, az államosítás címe alatt az ezek által kifosztott és vagyonelkobzásra ítélt ártatlan magyar családok rettenetes sorsa, a teljes terror fenntartása. Azután az 1956-os Szabadságharcot vérbe tiprók és az utána uralkodók tettei, akik például a Katonapolitikai Osztályon ugyancsak ártatlanokat, közöttük papokat is a legbecstelenebb és legrettenetesebb módon megkínoztak! Ezek a mostani, baloldali-liberális hatalomra-törők, illetve ezeknek az utódai, akik az elődeik „gyümölcsének” más formában való továbbvivői! Mindez saját nyilatkozataikból egyértelműen megállapítható, hiszen ők saját maguk vallották és vallják magukat „baloldali örökösöknek”. Ehhez még hozzá jön az a pusztítás, amit ezek az elmúlt 24 év alatt végbevittek! Ezt sajnos sokan a templomokat rendszeresen látogatók közül sem veszik észre – még mindig képesek hinni mindezen sátáni (hiszen a sátán is szellemi lény, csak magasabb szellemi képességekkel rendelkező, és a kommunizmusnak is az a szellemi szerzője), ígérgető hazugságoknak!
Hogyan mernek ezek – minden alap nélkül – nyilvános óriásplakátokon „maffiakormánynak” nevezni keresztény értékek mellett elkötelezett jelenlegi állami vezetőket?
Mindszenty bíboros ezt a mai magatartást (amely az akkori állapotokban is ugyanúgy fennállt) találóan jellemezte Nyugaton elmondott egyik beszédjében: „Most a rendszer ígérgeti, hogy ezen túl megváltozik. Hát már 25 esztendő állott a rendelkezésükre. Volt idejük elég, hogy megváltozzék ez a helyzet, de a tapasztalat, és a statisztika azt mutatja, hogy egyre rosszabbra fordult a helyzet. Ki hiszi el most azt a 26. esztendőben, hogy ez az istentelen és embertelen rendszer akar és tud javulni? A magunk eszét kellene megtagadnunk, ha ilyen ígéretnek hitelt tudnánk adni.“
/1974. december 29. Pázmáneum. P. Szőke János: Öt év száműzetés – Mindszenty József bíboros a bécsi Pázmáneumban. Don Bosco Kiadó, Budapest 2010. 304./
Az egyháznak szinte kizárólag csak a szószék és az egyházi sajtó áll a rendelkezésére (amely széles rétegekhez sajnos nem jut el, nem úgy, mint a nagyrészt liberális kézben levő hírközlő eszközök legtöbbször meghamisított vagy „elhallgatott” hírei) ezen erkölcsi kérdések deklarálására és az ezt hallgatók, illetve olvasók helyes irányba történő befolyásolására.
A szomorú tapasztalat szerint keresztény körökben is (a „hívek” körében) még mindig nagy a tájékozatlanság, továbbá a hajlam az országra nézve sorsdöntő, rossz döntések meghozatalára. A kereszténység (az utóbbi idők kedvező változásai ellenére is) idehaza még mindig erőteljesen ki van szorítva a tömegkommunikációs eszközök területéről, valamint írott sajtója sem tudja ellensúlyozni azt a mérhetetlen károkozó tevékenységet, amely az országot szánt szándékkal a további, teljes lezüllesztés felé próbálja minden erejével taszítani. Egy országgyűlési választás a mai helyzetben különösen is erkölcsi kérdés (más országokban is az, de ott talán nem minden esetben válhat ennyire veszélyessé az adott ország léte, mint most Magyarországé). A ma megszólítható katolikus emberek egy része (a rossz tapasztalatok szerint) sajnos ingadozó, e tekintetben hiszékeny, és mérhetetlenül naiv. Az ország összességében 12 évnyi ateista-posztkommunista uralom alá kerülése még a legoptimálisabb becslések szerint sem történhetett volna meg a katolikus/keresztény emberek ellenoldalra (azaz az említett, mindig is keresztény- és magyarellenes oldalra) leadott felelőtlen szavazatai nélkül, illetve akkor, ha minden katolikus/keresztény ember (aki persze szavazóképes és fizikailag el is tud jutni a szavazásra) elment volna a tisztességes oldalra szavazni. A népszámláláskor felvett és később statisztikailag nyilvánosságra hozott adatokból – ahol a vallási hovatartozás is, bár nem kötelezően, de szerepelt – ez sajnos kikövetkeztethető.
A becsületre és józan-észre ebben a súlyos lelkiismereti kérdésben – ahogyan azt az elmúlt évtizedek keserű tapasztalatai igazolták – még mindig csak igen korlátozottan lehet számítani. Ezért ezen országgyűlési szavazás létfontosságának keresztény szószékekről történő, országos szinten egy talán minden eddiginél konkrétabban történő deklarálása és fent említett amorális helyzet elleni tiltakozás ebben az esetben már nem politikai-, hanem egy elengedhetetlenül fontos erkölcsi kérdés lenne azokkal szemben is, akik végre-valahára tisztességes körülmények között szeretnének élni a saját hazájukban. Ez – keresztény szóhasználattal élve – mind a >szolgálati-<, mind a >királyi papságnak< mind a múltban, mind a jelenben kikerülhetetlen morális kötelezettsége!
Ez a bátor kiállás a múltban is így történt: gondoljunk például Mindszenty József hercegprímás igen bátor hangú, 1945. október 18-i választási körlevelére, vagy XI. Piusnak a Divini Redemptoris, kommunizmus elleni pápai körlevelére, vagy XII. Pius pápa Mindszenty József kommunisták általi letartóztatásakor írt tiltakozó nyilatkozataira, vagy ugyanezen pápának az 1956-os, magyarországi Szabadságharcot vérbefojtók elleni tiltakozó nyilatkozatára, illetve a harcban az igazság oldalán résztvevőkről hősként való megemlékezésére!
Morálisan teljességgel elfogadhatatlan az, hogy a szavazni nem akarókon vagy a rombolásra szavazókon múljék a többi, élni akaró ember sorsa! Erőteljes tiltakozással minden bizonnyal nagymértékben visszaszorítható lenne egy végzetesen elrontott kimenetelű választás – a bizonytalankodók pedig ez által is megerősítést kapnának. Miért kell eltűrnünk azt, hogy ennek a totalitárius rendszernek a leszármazottai, követői tovább uralkodhassanak felettünk? Ez egy teljesen jogos, keresztény szempontból is kötelező egyéni és nemzeti önvédelem! Az ellentábor ugyan rágalmazhat bennünket (mint ahogy ezt szüntelenül és büntetlenül teszi is), de ehhez semmiféle erkölcsi alapja nincsen, mert azt már régen önszántából és teljességgel elveszítette! És ha – szerintük – politizál (persze, nem az ő oldalukon) az Egyház, akkor mi közük van hozzá? Az egyházakat szerintük talán nem illeti meg ez az elemi emberi jog?
Most, az utóbb eltelt 24 évet követően (amely időszak sajnos messze nem váltotta be az akkor szinte eufóriás hangulatban megfogalmazódott reményeket) sorsdöntő változáshoz érkeztünk: ha most veszít az erkölcs és a jó, akkor az egy önkezű sírásással fog felérni, amiből már aligha lesz kilábalás! Keresztény sajtóban és élőszóban való, minden eddigi szókimondó nyilatkozat formáját egyesítő, egyértelmű iránymutatással és a rossz elleni erőteljes tiltakozással egész biztosan hatni lehet azokra is, akiknek a szavazatán majd múlni fog, hogy Magyarországnak egyáltalán lesz-e még jövője.
Ezek a negatívan említettek újra szellemi elődeik – Kun Béla, Szamuely Tibor, Korvin Ottó, Rákosi Mátyás, Kádár János, vagy a még élő Biszku Béla –, valamint a kiemelt nyugdíjakat élvező ávh-s, pufajkás, gyilkos pribékek módszereivel (ha nem is pontosan olyan formában, de azokat indirekt módon alkalmazva) tennék tönkre az elmúlt 4 év igen nehezen elért vívmányait és a még megmaradt országot! Ezekről a korabeli háborús – tehát el nem évülő – bűntettekről többek között a közelmúltban megjelent dokumentumfilm is részletesen beszámolt (l. Jelenczki István: Az igazság soha nem késő I-III).
Ezért elemi morális kívánalom az, hogy egy gyalázatos, nemzetáruló, semmirekellő szavazati eredmény – azaz, hogy újfent bolsevik rendszer (bármilyen „irhába” is bújva) nyerje meg a választásokat, illetve irányítói szinten újra hatalomba kerüljön – soha többé ne fordulhasson elő! Csak egyetlen példa a közelmúltból: a 2006. október 23-i fővárosi brutalitásokért felelősök hogyan indulhatnak „jogállamban” újra parlamenti választásokon? Hogyan lehet egy ilyen gárdának a szellemi vezére újra másod-miniszterelnök jelölt? Persze, a többi jelöltjük se különb, mert különben nem „ezen az oldalon” indulnának! Az ilyen terrorcselekményre (mert hiszen ez is az volt!) parancsot adóknak miért van egyáltalán esélyük a Parlamentbe való bejutásra? Ez nem – az egyébként nagyon sokszor lejáratott – demokrácia, hanem egy igazságtalan anarchia! Ezek felelősségre vonása és jogos büntetése sajnos még mindig várat magára! (l. Civil Jogász Bizottság jelentése a 2006. szeptember-októberi emberi jogi sértésekről. Kairosz Kiadó, 2007.)
Felettébb groteszk lenne, ha éppen a 40 éves magyarországi kommunizmust közvetlenül megelőző, Magyarországot megszálló másik, ugyancsak idegenből idetelepült diktatórikus rendszer áldozatainak Emlékévében (de bármikor máskor is) éppen a kommunista diktatúra tömeggyilkosai és utódai – ha talán nem is abszolút többségben – de valamilyen szinten ismét hatalomra kerülnének!
A legutóbbi, 2010-es szavazási végeredmény kedvező ugyan, de sajnos ebben is van egy látszat: alacsony volt a szavazáson való részvételi arány! Igaz, hogy annak idején Mindszenty József bíboros választási körlevele bizonyos esetekben csak utalt egyházellenes szervezetekre, pártokra és személyekre, de akkor alapjában véve egy teljesen más generáció élt, olyan emberek, akik akkor szintén a saját testükön, csontjaikon keresztül tapasztalták meg a bolsevizmus talán még kegyetlenebb ország-pusztítását, de ők ebből le is vonták a megfelelő következtetést és a szerint cselekedtek! Nekik a körlevél célzása is bőven elegendő volt; feltételezhetően a körlevél meghallgatása nélkül is tudták volna, hogy kikre kell és kikre nem szabad szavazniuk!
Az egyháztörténelem különböző korszakaiban, bizonyos tekintetben más-más módon kellett megvédeni egy ország, az Egyház létalapját. Bizonyára meg lehet majd találni azt a legoptimálisabb és leghatásosabb formát, amelyik ezt a célt most megvalósítja. Ehhez szeretne hozzásegíteni minden, valóban becsületes és jó szándékú embert ez a megfogalmazott gondolatmenet! Az már több esetben megállapítást nyert, hogy sorsfordulón van a világ, és benne az ország is. Ha most sikerül a fenti eszközökkel ezt a sorsfordítást permanensen a jó irányba elősegíteni, akkor abból erkölcsileg is győztesen kerülnek majd ki mindazok, akik ezt a változást és a további ÉLETET elősegítették!
Jelen gondolatmenetet a magyar nemzedékekhez szóló, 2001-ben a Parlament Emlékkönyvébe írt üzenetemből vett idézettel zárom: „Tegyék félre a széthúzás szellemét. Az országgyűlési választások alkalmával menjenek el szavazni, és minden esetben keresztény és nemzeti szellemiségű pártra adják szavazatukat!”
Ha pedig a magyarországi keresztényeket bármilyen szinten és fórumon vád éri a szókimondásért, akkor csakis Tertullián szavai lehetnek irányadóak: „Bizonyos vádlók vádja nekünk dicsőségünk!”
Krajsovszky Gábor
2014. január 25. Szent Pál apostol megtérésének napján
Vonatkozó hivatkozások:
Divini Redemptoris
[1] Mindszenty bíboros a következőképpen nyilatkozott az 1956-os események kapcsán az akkori kormányokról, amikor megkérdezték tőle, hogy „Melyik kormányt ismeri el Magyarország törvényes kormányának? Nagy Imre kormányát vagy a Kádárét? – Nagy Imre kormányát ismerem el Magyarország kormányának. Kádár Jánost idegen katonai hatalom erőszakolta az országra. Abszolút törvénytelenek tartom és elutasítom.”
Máskor pedig ugyancsak Nagy Imréről Mindszenty bíboros a következőket mondta: „Nagy Imre kommunista, de jó úton van.”