A kereszténység önvédelmének és a hitvédelemnek fokozatos és egyre erősebb kiiktatása halálos csapás a hitüket tradicionális módon – azaz a krisztusi alapítás szerint – megvalló keresztényekre. A bűnbánatot teológiailag valóban meg kell tartani, de ezzel a kérdéssel nem lett volna szabad a halálos ellenség kezébe egy újabb fegyvert adni. Hangsúlyozták volna e helyett azt, hogy a kereszténység a nagy történelmi korokban mindig is kiállt a hite, a nemzete, a kontinense megvédésére, ha kellett, fegyverrel is (keresztes háborúk, Mohács, Nándorfehérvár). Ha nem ezt tette volna, Európa már régen nem létezne. Nem valószínű, hogy ezekben a harcokban túlságosan azzal foglalkoztak volna az országok, a földrészeket védők, hogy most melyik halálos ellenségünktől kérjenek esedezve bocsánatot, meg mit is jelent az, hogy ellenségszeretet. Ennek ilyenkor egész egyszerűen nem itt van a helye, mert ebben a szituációban, összefüggésben ez nagyon félrevezető és a kereszténység újra belülről gyengíti magát.
Oswald Gracias bíboros, Mumbai érseke (India)
Bocsánatot kérek az Atyaistentől, és szégyenkezem a bátorság hiányának bűne miatt, annak a bátorságnak a hiánya miatt, amely szükséges a népek és nemzetek közötti béke kereséséhez, az emberi élet végtelen méltóságának elismeréséhez, annak minden szakaszában, a fogantatástól a természetes halálig, különösen a gyermekek, a betegek, a szegények esetében, a jogért, hogy munkájuk, földjük, otthonuk, családjuk, közösségük legyen, ahol szabadon élhetnek, valamint annak értékéről, amit a táj és a kultúra jelent a bolygó minden részén. A béke megteremtéséhez bátorság kell: igent kell mondani a találkozásra, és nemet a konfrontációra; igent az egyezmények tiszteletben tartására, és nemet a provokációra; igent az őszinteségre, és nemet a kétszínűségre. Minden hívő nevében bocsánatot kérek azoktól, akik ma születnek és akik utánunk fognak megszületni, a jövő nemzedékeitől, akik kölcsönbe adták nekünk ezt a világot, és akiknek joguk van ahhoz, hogy egy nap egyetértésben és békében lakják azt. Még súlyosabb a bűnünk, ha a háború és a megkülönböztetés igazolására Isten nevét hívjuk segítségül. Bocsáss meg nekünk, Urunk!
Itt volna szükséges arról is megemlékezni, hogy vajon az európai püspöki karok - és maga a Vatikán is - miért nem hívják fel folyamatosan körlevelekben a figyelmet arra, hogy ami ma Európában zajlik, az egy szabadkőműves ateista terrorrendszernek a tevékenysége, amelyik nemzet- és keresztényellenes idegen kartellpénzeken többek között háborúkat szít? Miért nem hívják fel a figyelmet arra, hogy a lakosság semmilyen körülmények között ne szavazzon ilyen pártokra? Miért nem esik szó erről a bűnös hallgatásról? Ezért nem kellene bocsánatot kérniük a püspököknek?
Michael Czerny SJ bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa
Bocsánatot kérek és szégyenkezem amiatt, amit mi, hívők is tettünk, hogy a teremtést kertből sivataggá változtattuk, saját kedvünk szerint manipulálva; és amiatt is, amit nem tettünk meg ennek megakadályozására. Mire gondol? Ilyesmit a kereszténység nevében tett bárki is? Bocsánatot kérek és szégyenkezem azért, amikor nem ismertük el minden emberi személy jogát és méltóságát, diszkrimináltuk – jogtalanul diszkrimináltuk: a jogos diszkrimináció (pl. ártatlan és bűnös megkülönböztetése) nem bűn – és kizsákmányoltuk őket – különösen az őslakos népekre gondolok –, és amikor bűnrészesek voltunk olyan rendszerekben, amelyek támogatták a rabszolgaságot és a gyarmatosítást. Ezt egyrészt sok esetben nem is keresztények tették, másrészt itt a kommunista (aki többé nem keresztény) gyarmatokra (pl. a Szovjetunió gyarmataira, mint Magyarország) is vonatkozik ez (nem csak mondjuk a leigázott indiánokra). Bocsánatot kérek és szégyenkezem azért, amikor részt vettünk és részt veszünk a közöny globalizációjában olyan tragédiák láttán, amelyek sok migráns számára a tengeri útvonalakat és az országok közötti határokat a remény útjából a halál útjává változtatják. Ki kérte/bujtogatta őket, hogy nekiinduljanak Európát hódítani? E migránsok néhány kivételtől eltekintve, nem menekültek, hanem jönnek Európa népeit meghódítani, felszámolni, lecserélni. A kereszténység felszámolására Európába küldött migránsok védelmének elhallgatása miatt kér bocsánatot! Ez már minden gyalázatot felülmúl! Tehát bocsánatot kér, hogy nem védjük szegény gyilkosainkat, akik mindössze a kereszténységet és Európát akarják legyilkolni és elrabolni!
Miért nem fogadják be a gazdag muszlim, illetve arab országok őket? Nyilván azért nem, mert a szervezők terve az európai, azaz keresztény kultúra és emberek felszámolása. A személy értéke mindig előbbre való a határok értékénél. Erre felhívjuk a tisztelt ukrán elnök és európai bujtogatói szíves figyelmét! Ezenkívül miért nem vonta az EU szankciók alá az USA-t, amikor 2014-ben erőszakkal és kegyetlenül lecserélte a demokratikusan megválasztott és oroszbarát ukrán kormányt, egy szélsőséges, sokszor náci, oroszellenes és egyéb kisebbségellenes kormányra? Miért nem kér bocsánatot, hogy nem szólaltak fel az Ukrajna területén kegyetlenül legyilkolt ártatlan orosz emberek védelmében? Oroszország ezt jogosan és természetesen nem tűrhette tovább. Miért nem kér bocsánatot, hogy e háborúval kapcsolatban nem tárta fel az igazságot? Ebben a pillanatban hallom Isten szavát, aki mindannyiunktól kérdezi: „Hol a te testvéred? Hol a te nővéred?” Bocsáss meg nekünk, Urunk!
Bocsáss meg a vatikáni dikasztériumnak, hogy nem akadályozza meg a gyilkos migránshordák Európát megszálló folyamatát! Mi lesz az európai, még megmaradt kereszténységgel, az eddig is megölt ártatlan áldozatokkal, generációk munkájával? Egy ilyen bocsánatkérés a gyilkosok támogatásával egyenlő! Igen, a személy értéke mindig előbbre való: nevezetesen az ártatlan áldozat méltósága minden esetben megelőzi az ártó támadóét. Sajnos még a katekizmus is részben átírásra kerül ezen hamis szempontok következményeként. Ahol valóban háború elől menekülnek, ott bőségesen meg is kapják az ellátást a valódi menekültek a fogadó országokban.
Sean Patrick O’Malley OFMCap bíboros, Boston nyugalmazott metropolita-érseke (USA)
Bocsánatot kérek és szégyenkezem minden alkalomért, amikor mi, hívők bűnrészesek voltunk vagy közvetlenül elkövettünk lelkiismereti, hatalmi és szexuális visszaéléseket. Mennyi szégyent és fájdalmat érzek, amikor különösen a kiskorúakkal és a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyekkel szemben elkövetett szexuális visszaélésekre gondolok, amelyek ellopták az ártatlanságot és megszentségtelenítették a gyengék és védtelenek szentségét. Bocsánatot kérek és szégyenkezem amiatt, amikor a fölszentelt szolgálati hivatal és az Istennek szentelt élet állapotát használtuk fel e szörnyű bűn elkövetésére, biztonságban és védve érezve magunkat, miközben ördögien kihasználtuk a kicsiket és a szegényeket. Bocsáss meg nekünk, Urunk! Az Egyházban más szervezetekhez képest jóval alacsonyabb számarányban fordulnak elő ezek a bűnök – tehát ilyen értelemben nem mi vagyunk a „főbűnösök”, bár az Egyház felé valóban joggal vannak magasabb elvárások. De azok ne kritizáljanak minket, akik a családokat erőszakkal szétverik, a gyermekek lelkét LMBTQ ideológiával megrontják és a természet elleni fajtalanságot akarják a családok fölé helyezni. Ezeknek nincs alapjuk az erkölcsi kioktatáshoz – ezt is szóvá kellene tenni.
Kevin Joseph Farrell bíboros, a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának prefektusa
Bocsánatot kérek az Egyház minden tagja nevében, különösen a férfiak nevében – Miért inkább a férfiak nevében? Nyilván itt a sáriára gondolt – de akkor miért nem mondja ki? Vagy mégsem? – és szégyenkezem, valahányszor nem ismertük el és nem védtük meg a nők méltóságát, amikor némává és alárendeltté tettük őket, és nemritkán kihasználtuk őket, különösen a szerzetesi életben. Hol használták ki a szerzetesnőket? Legfeljebb, amikor az ukrán front katonái a II. Világháborúban megerőszakolták őket. Pont a kereszténység adta meg a nő méltóságát az Ószövetséghez, még inkább az iszlám sáriához képest. Bocsánatot kérek és szégyenkezem minden alkalomért, amikor ítélkeztünk és elítéltünk, mielőtt figyeltünk volna a családok törékenységére és sebeire. Bocsánatot kérek és szégyenkezem minden alkalomért, amikor elraboltuk a reményt és a szeretetet a fiatal generációktól, amikor nem értettük meg a növekedés finom átmeneteit, az identitás kialakulásának nehézségeit, és nem voltunk hajlandók áldozatot hozni azért, hogy kifejezhessék tehetségüket és szakértelmüket, méltó munkát találjanak és igazságos bért kapjanak. Ez utóbbi főleg a kommunista országokban volt így – normális keresztény államban általában jólét volt, a kapitalizmusban is (ha nem hagyták azt elszaladni a „vad” irányba). És a kommunizmussal nagyon is „együtt tudott működni” a Vatikán, és el tudta ismerni a tömeggyilkos rendszereket! Ezért valóban joggal kérhetnek bocsánatot! De ne az azt elszenvedők nevében, a félmilliárd megnyomorított nevében, akik sok esetben még vértanúkká is lettek. Bocsánatot kérek és szégyenkezem minden alkalomért, amikor inkább a bosszút választottuk, ahelyett, hogy az igazságosság keresésére törekedtünk volna, magukra hagytuk a vétkeseket a börtönökben, és alkalmaztuk a halálbüntetést.
A halálbüntetést, amennyiben jogos, márpedig sokszor lenne az, igenis meg kell(ene) tartani! Az ártatlan meggyilkolt életeket Ferenc pápa nem sajnálja? Ezt a szemébe vágja azoknak is, akik ilyen gyilkosok véres tőre által veszítették el szeretteiket? Az igazságos halálbüntetés nem bosszú – ez alapvető keresztény etikai tétel. A Vatikánnak újra kellene tanulnia a katekizmust, de a hiteleset, nem a mai, torzító lencsén keresztül nézettet. Igen, pontosan a halálbüntetés megtartásával lehetne még jobban az igazságosságra törekedni! Bocsáss meg nekünk, Urunk!
Cristóbal López Romero SDB bíboros, Rabat érseke (Marokkó)
Bocsánatot kérek az Egyház minden tagja nevében – amit én nem követtem, el és nem is értek egyet vele, azért az én nevemben nincs joguk bocsánatot kérni! Mert akkor én ezzel közvetetten elismerném a nem létező bűnrészességemet! Ez talán csak nem a kommunista kollektív bűnösség hazug fogalmának a visszahozása? –, és szégyenkezem azért, amikor elfordítottuk a fejünket a szegények szentsége elől, inkább magunkat és az oltárt díszítve bűnös értékekkel, amelyek elvették a kenyeret az éhezőktől. Az oltárdíszítésnek – sem közvetlen, sem átvitt értelemben – semmi köze a szegények sorsához! Pont a kommunista rendszerek fosztották meg az Egyházat minden létalapjától, még az oltárterítőktől is! Bocsánatot kérek és szégyenkezem a tunyaság miatt, amely megakadályoz bennünket abban, hogy elfogadjuk a hívást, hogy a szegények szegény Egyháza legyünk, és amely arra bír bennünket, hogy engedjünk a hatalom csábításának, az első helyek és a dicső címek hízelgésének. Miről beszél? Tessék megnézni, hogy melyik „világszervezet” tartja fönn messze a legnagyobb kapacitású karitászt? Bizony, a Római Katolikus Egyház! Bocsánatot kérek és szégyenkezem azért, amikor elrejtőzünk belső köreinkben, védve magunkat saját egyházi tereinkben, amelyek az autoreferencialitás – ez mit akar fedni? – betegségében (hát ez már tényleg egy betegség) szenvednek, és ellenállunk a külvilágba való kilépésnek, elhanyagolva a küldetést a földrajzi és egzisztenciális perifériákon. A missziókról miért nem esik egyetlen szó sem? Ez így egy teljesen hamis, hazug, félrevezető állítás. Bocsáss meg nekünk, Urunk!
Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa
Bocsánatot kérek és szégyenkezem minden alkalomért, amikor az Egyházban, különösen mi, pásztorok, akiket azzal a feladattal bíztak meg, hogy testvéreinket és nővéreinket (a nővér nem testvér?) a hitben megerősítsük, nem voltunk képesek megőrizni és hirdetni az evangéliumot, mint az örök újdonság élő forrását, „indoktrinálva” azt, és kockáztattuk, hogy halott kövek halmazává redukáljuk, amelyeket másokra dobálunk. Netán hagyjuk el a Krisztus által alapított tradíciókat? Ezt egy szabadkőműves páholyülésen sem fogalmazhatták volna meg „találóbban”! Bocsánatot kérek és szégyenkezem minden alkalomért, amikor doktrinális igazolást adtunk embertelen bánásmódokra. Hol, mikor? Akik politikai bűnöket követtek el, totalitárius diktatúrákat működtettek, azoknak először meg kellett tagadniuk a kereszténységet, tehát attól a pillanattól fogva már nem voltak keresztények. Bocsánatot kérek és szégyenkezem, amikor nem voltunk hiteles tanúi annak, hogy az igazság felszabadít, amikor akadályoztuk Jézus Krisztus igazságának különböző jogos inkulturációit, aki mindig a történelem és az élet ösvényein jár, hogy megtalálják azok, akik hűséggel és örömmel akarják követni őt. Itt újra a Vatikán keleti politikája kerül látótérbe: milyen kár, hogy nincsen néven nevezve! Bocsánatot kérek és szégyenkezem az olyan cselekedetekért és mulasztásokért, amelyek megakadályozták és még mindig megnehezítik a keresztény hit egységben való helyreállítását és az egész emberi faj hiteles testvériségét. De az ne a krisztusi tanítás feladásával történjék, egy hamis, hazug „ökumenizmussal”. Bocsáss meg nekünk, Urunk!
Christoph Schönborn OP bíboros, Bécs érseke (Ausztria)
Bocsánatot kérek és szégyenkezem az akadályokért, amelyeket egy valóban szinodális, szimfonikus (ezt a szót még nem hallottuk az Egyházra, csak Beethoven műre) Egyház felépítése útjába állítunk, amely tudatában van annak, hogy ő Isten szent népe, amely együtt jár, elismerve a közös keresztségi méltóságot. Bocsánatot kérek és szégyenkezem minden alkalomért, amikor nem hallgattunk a Szentlélekre, inkább magunkra figyeltünk, védve olyan véleményeket és ideológiákat, amelyek sértik mindannyiunk Krisztusban való közösségét, a közösséget, amelyet az idők végén az Atya vár. Hát ezen a téren valóban van is miért szégyenkezni – miért kell manapság ennyire eltorzítani a tradicionális dogmatikát, erkölcstant, egyháztörténetet és hitvédelmet? És milyen dolog egyneműek „párosodását” helyeslő misét tartani a Stephansdomban? Bocsánatot kérek és szégyenkezem azért, amikor a tekintélyt hatalommá alakítottuk, elfojtva a sokszínűséget, ugyan, vajon itt milyen „sokszínűségről” lehet szó? Krisztus egyetlen Egyházat alapított; vagy esetleg a 6-7 színű, mai „színes jelképre” gondolt? és nem hallgattuk meg az embereket, megnehezítve sok testvérünk és nővérünk részvételét az Egyház küldetésében, elfeledve, hogy mindannyian arra vagyunk hivatottak a történelemben, hogy a Krisztusban való hitben a Szentlélek egyetlen templomának élő köveivé váljunk. Sokan sajnos éppen ezért fordulnak el az Egyháztól, mert annak több helyén, a „központban” is látják ezt a mérhetetlen torz, megalkuvó magatartást, még akkor is, ha vannak ugyan pozitív megnyilatkozások, de azokat legtöbbször egy rákövetkező hamis nyilatkozattal semlegesítik. Bocsáss meg nekünk, Urunk!
